A Schalke 04 labdarúgócsapata csütörtökön hivatalosan bejelentette, hogy a magyar válogatott Szalai Ádám a gelsenkircheniekhez igazol. A 25 éves csatár négyéves szerződést köt a Bajnokok Ligája selejtezőjében érdekelt német együttessel. Sajtóhírek szerint a Mainztól távozó játékos 8 millió euróért vált csapatot, és évente egymilliót keres majd.
2013. június 27., 13:332013. június 27., 13:33
2013. június 27., 14:482013. június 27., 14:48
A budapesti születésű Szalai a Honvédban nevelkedett, majd 2003-ban az Újpesthez került, ahonnan 2004-ben elvitte a Vfb Stuttgart. Itt kapta meg 2006-ban első profi szerződését, de nem lépett pályára bajnoki meccsen az együttes felnőtt csapatában.
Egy évvel később, 20 évesen a Real Madridhoz szerződött, amelynek tartalék együttesében, a spanyol harmadosztályú Castillában szerepelt egészen 2010 januárjáig, amikor kölcsönadták a Bundesligában játszó Mainznak. Fél év múlva végleg az idén 13. helyen végző német gárdához került, amelynek színeiben összesen 79 bajnoki találkozón 21 gólt rúgott; 2012 októberében mesterhármast jegyzett a Hoffenheim ellen, ezzel ő lett az első magyar labdarúgó, aki három gólt szerzett egy Bundesliga-találkozón.
Szalai a korosztályos magyar válogatottakban 2002-től szerepelt. A felnőtt nemzeti csapatban 2009 februárjában mutatkozott be, azóta 16 meccsen 7-szer volt eredményes. Új klubcsapatában, a Bundesliga 4. helyén zárt Schalkéban Klaas-Jan Huntelaar, a hollandok világbajnoki ezüstérmes futballistája számít a legnagyobb csatárnévnek, de ott játszik a román Ciprian Marica, a perui Jefferson Farfán, a nigériai Chinedu Ogbuke Obasi és a finn Teemu Pukki is – mindegyik támadó egyben válogatott játékos is.
Horst Heldt, a Schalke igazgatója szerint Szalai Huntelaar számára is versenyhelyzetet teremt: „Ádám mentálisan nagyon erős, akaratos, sikerre éhes és gólerős játékos. Az előző szezonban az volt a legfőbb hiányosságunk, hogy nem volt megfelelő pótlásunk a sérült Huntelaar helyére. Szalaival orvosoltuk ezt a problémát, és az is nagyon fontos, hogy Huntelaarnak akkor is meg kelljen küzdenie a csapatba kerülésért, ha teljesen egészséges.”
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
szóljon hozzá!