
Huszonhét éves „átkot" tört meg a svéd jégkorong-válogatott azzal, hogy hazai pályán szerezte meg a világbajnoki címet, ugyanis 1986, a Szovjetunió moszkvai győzelme óta nem tudott aranyérmet nyerni az éppen aktuális rendező ország.
2013. május 20., 15:552013. május 20., 15:55
A csoportkörben még gyatrán támadó „háromkoronás\" együttes a Sedin-ikrek érkezése után nagyon felpörgött az egyenes kieséses szakaszban: előbb Kanadát verték büntetőlövésekkel (3-2), majd lenullázták a társrendező finneket (3-0) és a vasárnapi fináléban az addig veretlen Svájcot is kiütötték (5-1).
A döntőig tökéletes világbajnokságot játszó, mind a kilenc találkozóját megnyerő meglepetéscsapat a stockholmi fináléban is megszerezte ugyan a vezetést, de az 5. percben esett Josi-gól után többször már nem tudtak túljárni Jonas Enroth eszén, a svédek pedig Henrik Sedin (2 gól, 1 gólpassz) vezérletével öttel vágtak vissza a vb nyitónapján elszenvedett vereségért (2-3).
A svédeknek ez volt a kilencedik vb-győzelmük, hét év után jutottak fel újra a csúcsra, Svájc pedig 1935 után lett újra ezüstérmes, legutóbbi dobogós helyezése pedig hatvan évvel ezelőtt volt.
Az aranyérem a világranglista első helyét is meghozta a svédeknek (3105 pont), akik három helyet ugrottak előre. A másodikon maradt Finnország (3065), az oroszok (3040) az elsőről a harmadikra csúsztak vissza, Svájc (2845) jó szereplése pedig a kilencedikről a hetedik pozícióra való előrelépést érte. A Divízió I/A csoportban harmadik Magyarország (2075) maradt a 19. helyen, az I/B-en negyedik Románia (1635) pedig továbbra is a 27.
Jégkorong-világbajnokság, elődöntő: Svédoszág–Finnország 3-0, Svájc–Egyesült Államok 3-0.
A bronzéremért: Egyesült Államok–Finnország 3-2 (büntetőkkel).
Döntő: Svédország–Svájc 5-1.
Legjobb játékos: Roman Josi (svájci). Legjobb kapus: Jhonas Enroth (svéd). Legjobb hátvéd: Josi. Legjobb csatár: Petri Kontiola (finn). Gólkirály: Kontiola 16 pont (8 gól+8 gólpassz). All Star-csapat: Enroth – Josi, Julien Vauclair (svájci) – Kontiola, Paul Stastny (amerikai), Henrik Sedin (svéd).
Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
szóljon hozzá!