
Hat lelkes svéd szurkoló ünnepelt önfeledten szombat este az új kolozsvári sportcsarnok lelátóján, amikor Svédország női kézilabda-válogatottja megtörte a hagyományt, és elhódította Románia elől a Kárpátok Trófeáját.
2015. március 22., 17:062015. március 22., 17:06
A skandináv csapat 26-17-re győzte le az ugyancsak svéd szövetségi kapitányra „váltó”, a most debütáló Tomas Ryde irányítása alatt készülő házigazdákat a szombati fináléban, míg a bronzmeccsen Németország múlta felül a világbajnoki címvédő Brazíliát.
A jó hangulatú felkészülési torna iránt nagy volt az érdeklődés: a házigazdák mindkét mérkőzése telt házas volt. Az említett svéd drukkereken kívül csak egy szem brazil zászlót lobogtató szurkoló foglalt helyet a lelátón, de róla is kiderült: egy nagybányai román, aki az ott játszó brazil légiósok kedvéért érkezett Kolozsvárra. Német szurkolókat nem találtunk, pedig szövetségi kapitányuk az a dán Jakob Vestergaard, aki nemrég még a Bukaresti CSM technikai igazgatója volt.
A legizgalmasabb mérkőzésnek végül a legelső, pénteki összecsapás bizonyult, amelyen a svéd és a német válogatott lépett pályára egy rendkívül fordulatos találkozón. A csapatok felváltva vezettek, és alig 8 másodperccel a vége előtt úgy tűnt, a svédek megszerezték a győztes gólt, de időkérés után a németek egyenlítettek 27-27-re. A továbbjutásról így hétméteresek döntöttek: a skandinávok csak egyszer hibáztak, míg a németek a második és a hetedik dobásukat rontották el.
A nap második mérkőzésén a közönség által feltüzelt román csapat 8 góllal, 27-19 arányban győzte le Brazília legjobb női kézilabdázóit, igaz, a világbajnoki címvédő legjobbja, a Győrben játszó, sérült Eduarda Amorim nélkül volt kénytelen kiállni. A világklasszis átlövő hiányát szombaton, a bronzmeccsen is megérezték a dél-amerikaiak, akik ellen – Evgenija Minevskaja vezényletével – Németország is viszonylag könnyedén, 25-20 arányban győzött.
A döntőben szoros csatára lehetett számítani, de a hazaiak kedélyét hamar lehűtötte a svéd válogatott. Az északiak nagy lendülettel kezdtek, a 13. percben már 2-9-es állást mutatott az eredményjelző, a félidőben pedig már nyolc gól volt az előnyük (6-14). A svédek a folytatásban sem bizonyultak „udvarias” vendégeknek: a lefújás előtt hat perccel 12 góllal is vezettek, és végül 26-17-re győztek. Ennek érthetően a hat svéd szurkoló örült a legjobban, akik a Krónikának elárulták, nem a torna miatt utaztak ilyen messzire, hanem egy ideje már Kolozsváron élnek.
A torna legjobb játékosa a svéd Linnea Torstenson lett, a román válogatott pedig a legjobb kapus és a gólkirályi címmel vigasztalódhatott Paula Ungureanunak, illetve Cristina Neagunak köszönhetően.
A magyar női válogatott ezalatt Érden játszott 25-25 arányú döntetlent felkészülési meccsen az Eb-ezüstérmes spanyolokkal.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!