2008. június 24., 00:002008. június 24., 00:00
Mint ismeretes, a botrány azután robbant ki, hogy a korrupcióellenes ügyészség (DNA) nyomozói a bajnoki cím sorsáról döntő Kolozsvári U–Kolozsvári CFR mérkőzés előtt rajtaütöttek egy ötfős társaságon, akiknél 1,7 millió euró készpénzt találtak. A letartóztatottak között volt Teia Sponte, a Steaua igazgatótanácsának alelnöke, valamint Gigel Coman, az U labdarúgója, aki korábban a Steauától érkezett a diákcsapathoz. A vádak szerint az összeg George Becalitól, a bukaresti klub tulajdonosától származott, és arra szolgált, hogy az U játékosait ösztönözze a CFR elleni rangadón – ha az U megállította volna a Gépész utcaiakat, akkor a Steaua lett volna a bajnok. A DNA vizsgálatot indított, akárcsak a FRF, amelynek szabályzata tiltja más csapat különpremizálását. Három hete a FRF fegyelmi bizottsága – hosszas huzavona után – megbüntette az érintett klubokat. Emellett Becalit, valamint Anton Doboşt, az U elnökét két évre kitiltotta a stadionokból, valamint Comant és az ügyben szintén érintett Petre Marint, a Steaua játékosát hat hónapra eltiltotta. Az U a másodosztályban összesen nyolcpontos levonással indul, ugyanis a levonás után összesen ennyire maradt el a Liga 1-es kötelező pontminimumtól.
„Megrendelt ítélet született, az ügyet a sportdöntőbíróság elé terjesztjük. Nincs semmiféle bizonyítékuk, hihetetlen, milyen döntéseket hoznak. Fájdalmas, hogy egyesek azt hiszik, diktatorikus módon irányíthatják a román futballt” – fogalmazott Becali, aki hozzátette, nincs olyan ítélet, amely megtilthatná neki, hogy bemenjen abba a stadionba, amelybe több millió eurót fektetett. Becali emellett kilátásba helyezte, hogy tiltakozásképpen arra kéri válogatott játékosait, utasítsák vissza a behívót a nemzeti csapatba.
Hírösszefoglaló
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.