Hirdetés

Sportszerűtlenségre panaszkodik a Dinamótól kikapó ASA

„Egy egyértelmű szabálytalanság és a sportszerűség mellőzése döntött a győztes kilétéről” – fogalmazott a Marosvásárhelyi ASA labdarúgócsapatának hivatalos honlapja az élvonalbeli bajnokság hétvégi 16. fordulójában, a Dinamo otthonában elszenvedett 2-1-es vereség után.

Horváth Bálint Ottó

2015. október 18., 16:252015. október 18., 16:25

A felsőházi rájátszásba kerülésért nagy tétje volt a mérkőzésnek, mivel ezt megelőzően a két együttes egymást követte a ranglistán: a bukarestiek 21 ponttal az ötödik, az ASA kettővel lemaradva a hatodik helyen állt.

Az első negyedórában egyik csapat sem tudott helyzetet kialakítani, a pálya közepén zajlott a játék. Az első lehetőséget a félidő derekán Voiculeț távoli lövése jelentette, majd ismét szervezett védekezésre húzódtak vissza a felek. A vendégek kezdeményeztek többet, de a vezetést mégis a szöglethez jutó hazaiak szerezték meg a 41. percben, Andrei Marc révén.

Szünet után a mérkőzés jó iramban folytatódott. A dinamós Cosmin Matei kihagyott helyzete után az ASA, egy ellentámadás végén, a szünetben beálló N\'Doye első szezonbeli góljával egyenlített. Hat perccel később viszont ismét előnybe kerültek a fővárosiak: Mevlja beadása megpattant Ivan Gonzalez lábán, a labda Marchoz került, aki közelről belőtte második gólját.

Ezt követően lecsendesedett a játék, a Dinamo magabiztosan tartotta előnyét, az ASA nem tudott egyenlítési lehetőséget kidolgozni. Tíz perccel a lefújás előtt tíz játékosra fogyatkoztak a vendégek: Bejan kezezés miatt megkapta második sárga lapját, így kiállították. Emberelőnyben Essombe és Rotariu kihagyott ziccereinél a Dinamo végleg eldönthette volna a mérkőzést, miközben a túloldalon a hosszabbításban Mureşan távoli lövése kevéssel kerülte el Cernauskas kapuját.

Az állás nem változott, így az ASA folytatta hat mérkőzés óta tartó nyeretlenségi sorozatát a bajnokságban, és csak a Craiova pénteki, Botoșani-ban elszenvedett 3-2-es vereségének köszönheti, hogy nem csúszott le a még felsőházi rájátszásra jutást érő hatodik helyről. Emiatt Cristiano Bergodi vezetőedző szerint nagy nyomás nehezedik az erdélyi alakulatra, pedig a játék képe alapján most legalább egy pontot begyűjthettek volna.

A Maros megyei klub beszámolója viszont rámutatott arra is, amire a szakember nem panaszkodott. Nevezetesen, hogy a Dinamo első találatakor Cristian Balaj játékvezető figyelmen kívül hagyta, hogy Mureșan azért nem tudta eltéríteni a labdát, mert meglökte őt az ellenfele, a második gól előtt pedig a fővárosiak voltak sportszerűtlenek, amiért nem rúgták ki a labdát, miután Mevlja letaposta Hancát.
A Dinamót edző Mircea Rednic amúgy a győzelem ellenére sem volt elégedett, mert sok labdát elvesztettek, és kapkodtak az első félidőben. A 14. fordulóban nyert még a Iași is: 2-1-re verte a vendég Voluntari-t. 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. november 14., péntek

Előrejelzés: a magyar válogatottnak több mint 80 százalékos az esélye a pótselejtezős hely megcsípésére

A magyar labdarúgó-válogatottnak több mint 80 százaléka esélye van arra, hogy megszerezze a világbajnoki selejtezők F csoportjában a pótselejtezőt érő második helyet.

Előrejelzés: a magyar válogatottnak több mint 80 százalékos az esélye a pótselejtezős hely megcsípésére
Hirdetés
2025. november 13., csütörtök

Magyar győzelem az örmények ellen, Ronaldóék botlása miatt még nem biztos Vargáék pótselejtezős helye

Magyarország labdarúgó-válogatottja legyőzte Örményország együttesét a világbajnoki selejtezősorozat F csoportjának ötödik fordulójában, így nagy lépést tett a pótselejtező felé.

Magyar győzelem az örmények ellen, Ronaldóék botlása miatt még nem biztos Vargáék pótselejtezős helye
2025. november 13., csütörtök

Letámadja a magyarellenességet a román szövetség

Részben a magyarellenesség visszaszorítása érdekében alkalmaz oktató célzatú „önbüntetést” a Román Labdarúgó-szövetség.

Letámadja a magyarellenességet a román szövetség
2025. november 13., csütörtök

Szoborállítással tiszteleg szülőfaluja Helmut Duckadam emléke előtt, halálának első évfordulóján

Az Arad megyei Szemlak községben felavatták Helmut Duckadam BEK-győztes futballkapus egész alakos szobrát, amelyet csütörtök délben lepleztek le a néhai labdarúgó özvegye és családtagjai körében.

Szoborállítással tiszteleg szülőfaluja Helmut Duckadam emléke előtt, halálának első évfordulóján
Hirdetés
2025. november 11., kedd

Sima váradi vereség a vízilabda Bajnokok Ligájában

Elszenvedte második vereségét a Nagyváradi VSK a férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportkörében. A Körös-parti együttes a kedd esti harmadik fordulóban simán kikapott hazai medencében az olasz Bresciával szemben, így lecsúszott csoportja harmadik helyére.

Sima váradi vereség a vízilabda Bajnokok Ligájában
2025. november 10., hétfő

Belényesi Dávidék a szívüket is kiteszik a medencében a váradi vízilabdacsapat előmeneteléért

Tavalyi kiváló szereplésének megismétlése, a legjobb nyolc közé jutás szempontjából nagyon fontos mérkőzés vár a férfi vízilabda Bajnokok Ligájában a Nagyváradi VSK-ra, amely a kőkemény Brescia együttesét fogadja kedden.

Belényesi Dávidék a szívüket is kiteszik a medencében a váradi vízilabdacsapat előmeneteléért
2025. november 10., hétfő

Derült égből edzőváltás a Csíkszeredai Sportklubnál

Peteris Skudra lett a jégkorong Erste Ligában szereplő Csíkszeredai Sportklub vezetőedzője. A klub honlapja hétfőn számolt be arról, hogy a szlovák Extraligából érkező lett szakember a héten már megkezdi a munkát a Sportklubnál.

Derült égből edzőváltás a Csíkszeredai Sportklubnál
Hirdetés
2025. november 09., vasárnap

Szoboszlai és Kerkez is mindent megtett, mégis csúnyán kikapott a Liverpool

Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos csapata, a címvédő Liverpool FC 3-0-ás vereséget szenvedett a Manchester City vendégeként az angol labdarúgó-bajnokság 11. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén.

Szoboszlai és Kerkez is mindent megtett, mégis csúnyán kikapott a Liverpool
2025. november 09., vasárnap

Forma-1-es Brazil Nagydíj: győzött és növelte előnyét Lando Norris

Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Brazil Nagydíjat vasárnap Sao Paulóban, ezzel a sikerrel tovább növelte az előnyét a világbajnoki pontverseny élén csapattársával, az ötödikként célba érő Oscar Piastrival szemben.

Forma-1-es Brazil Nagydíj: győzött és növelte előnyét Lando Norris
2025. november 08., szombat

Végső búcsú Nagyváradon Jenei Imrétől

Végső nyugalomra helyezték szombaton délután a nagyváradi Rulikowski Városi Köztemetőben Jenei Imrét, a magyar és a román labdarúgó-válogatott egykori szövetségi kapitányát, aki 1986-ban a Bukaresti Steauával megnyerte a Bajnokcsapatok Európa-kupáját.

Végső búcsú Nagyváradon Jenei Imrétől
Végső búcsú Nagyváradon Jenei Imrétől
2025. november 08., szombat

Végső búcsú Nagyváradon Jenei Imrétől

Hirdetés
Hirdetés