2009. március 27., 11:542009. március 27., 11:54
A holland Erwin Koeman által irányított magyar válogatott a 2. helyen zárta az 1. csoport 2008-as küzdelmeit – hazai pályán gól nélküli döntetlent játszott a jelenleg csoportelső Dániával, 2-1-re kikapott Svédországban, 2-0-ra diadalmaskodott Albánia ellen Budapesten, és 1-0-ra nyert Máltán. Idén először a tiranai kiszállás következik, ahol nehéz mérkőzés vár a piros-fehér-zöldekre, hiszen a hazaiak korábban gól nélküli döntetlenre zártak a svédekkel és a portugálokkal is, és a csoport harmadik helyén állnak. „Ez nehezebb meccs lesz, mint a svédországi volt, mert az albán csapat nagyon leszűkíti a területet, így kevés helyünk lesz játszani. Az albánok
0-0-t értek el Portugáliában, én ezt az eredményt azonnal aláírnám a csoport legerősebbjével szemben” – nyilatkozta Koeman. A kapitány dolgát megnehezíti, hogy a magyar védelem alapembere, Juhász Roland eltiltás miatt nem játszhat, Fehér Csaba és Tóth Balázs pedig sérülés miatt nem lesz bevethető az albánok ellen, akik az eddigi négy egymás elleni meccsen 1 pontot szereztek, ám gólt még nem rúgtak a magyaroknak.
Victor Piţurcă tanítványai – akik közül hiányzik majd a sérült Cristian Chivu és Florentin Petre – a 7. csoportot vezető Szerbiát fogadják Konstancán. „Létfontosságú meccs előtt állunk, természetesen a győzelem a cél” – mondta a román kapitány, aki a Hertha frissen román állampolgárságot kapott játékosa, Maximilian Nicu személyében újoncot is avathat.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.