
Szétesett Simona Halep játéka a szingapúri női tenisz-világbajnokság csoportkörének utolsó fordulójára: hiába volt első számú kiemelt, mégsem tudott továbbjutni az elődöntőbe.
2015. október 29., 15:552015. október 29., 15:55
A Bajnokok Tornájának tavalyi döntőse csütörtökön az addig még nyeretlen Agniszeka Radwanskától kapott ki 7:6, 6:1-re, így a Flavia Pennetta elleni sikere mit sem ér, hiszen a Vörös csoportból orosz „mumusa” – egyben keddi legyőzője –, az olaszt csütörtökön 7:5, 6:1-re verő Maria Sarapova és a lengyel jutott tovább.
A konstancai teniszező megfogalmazása szerint a szünetben meg sem hallotta Darren Cahill edző szavait, annyira ideges volt az első játszma elvesztése miatt. „A rossz kezdés mentálisan megzavart. Kész voltam. Nem volt energiám. Elfáradtam. Egy adott pillanatban éreztem, hogy elúszott az esélyem arra, hogy megnyerjem a szettet és a meccset. Az első játszma után ott álltam és azt mondtam magamban, hogy ezzel vége. Pedig jól kezdtem a tornát, de aztán egyik meccsről a másikra elfogyott a szuflám” – nyilatkozta a találkozó végén.
Ugyanakkor arra is rámutatott, hogy ha majd valamikor lelkileg ismét „gyengélkedni” fog, immár tudni fogja, hogy más taktikával játsszon. „Fáradt vagyok, most hazamegyek egy megérdemelt vakációra. Azt hiszem, jó évem volt, örülök annak, amit elértem. Most csak pihenni akarok, hogy majd jövőre még jobb legyek” – tette hozzá az idén három tornagyőzelmet jegyző, a világranglistát a második helyen záró Halep.
A Bajnokok Tornája tehát nélküle folytatódik pénteken, amikor is a Fehér csoport utolsó körének eredményei véglegesítik az elődöntők párosítását. A párosversenyben érdekelt Babos Tímea a francia Kristina Mladenovic oldalán pénteken az első helyen kiemelt svájci Martian Hingis és az indiai Sania Mirza duó ellen adogat.
A Vörös csoport végeredménye: 1. Sarapova (3 győzelem, 6-1-es szettarány), 2. Radwanska (1, 3-4), 3. Halep (1, 2-4), 4. Pennetta (1, 2-4).
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!