
Az Atlético Madrid labdarúgócsapata hazai pályán 0-0-s döntetlent játszott a Chelsea ellen a Bajnokok Ligája elődöntőjének keddi mérkőzésén. A találkozó után mindkét csapat edzője csak a visszavágóról beszélt.
2014. április 23., 14:532014. április 23., 14:53
A vendégek eleve tartalékosan érkeztek, hiányzott többek között Samuel Eto\'o és Eden Hazard, ráadásul negyedóra elteltével elveszítették első számú kapusukat, Petr Cechet is, aki egy szöglet követően, felugrás után rosszul esett, és le kellett cserélni. Helyére a 41 éves, ausztrál válogatott Mark Schwarzer állt be.
Többet kezdeményezett az Atlético, de jól védekezett a rivális, és nagyobb gólhelyzet nélkül telt el az első félidő. A folytatásban a Chelsea inkább az időhúzásra törekedett, majd az utolsó húsz percre elveszítette másik alapemberét, John Terryt is, ugyancsak sérülés miatt. Sok volt a kakaskodás, lökdösődés, folyamatos játék alig alakult ki. Az utolsó negyedórában szorongatott a spanyol együttes, ám nem tudott eredményes lenni.
Az első találkozó utáni sajtótájékoztatón José Mourinho, a bunkerfocira berendezkedő londoni gárda vezetőedzője elismerte, hogy a biztonságos védekezés minden mást megelőzött a célok sorában: „Az volt a legfontosabb, hogy ne kapjunk gólt, nem is kaptunk, igaz, nem is szereztünk egyet sem.\"
A kitalált taktika ugyan bevált, de a portugál szakvezető nem volt teljesen elégedett: „Ha betalálunk, akkor tényleg kijelenthetném, hogy nagyon jó eredmény született. Így, hogy nulla-nulla lett, azt mondhatom, hogy jó eredményt értünk el, de minden a visszavágón, a Stamford Bridge-en dől el.\"
A londoni csapatnak ugyanakkor nem lesz egyszerű dolga, és Mourinho is arra panaszkodott, hogy a jövő szerdai visszavágón nem számíthat több futballistájára. „Négy játékosunkat elveszítettük, kettőt sérülés, kettőt pedig sárga lapja miatt, de így is döntőbe akarunk jutni, a visszavágón az életünkért fogunk harcolni\" – fogalmazott Mourinho a visszavágón eltiltását töltő Lampard és Obi Mikel kiesését is megemlítve. Ugyanakkor csapata minden tagjával elégedett, mert „nagy munkát végeztek” a Vicente Calderón Stadionban.
Diego Simeone, az Atlético vezetőedzője szerint is nyílt maradt a csata, a madridi első találkozó nem döntött semmiről. „Csak szerdán derül ki, hogy ez a 0-0 valójában kinek jó, nekik vagy nekünk\" – mondta a szakvezető, aki egyértelművé tette, hogy Londonban is a győzelem céljával lép majd pályára csapata.
Az argentin szakvezető az angolok védelmét dicsérte: „A legjobbat akarjuk kihozni magunkból a visszavágón. Immár gólt is kell tudnunk szerezni, ha már idehaza nem sikerült, pedig igyekeztünk, de nagyon jól védekeztek. Londonban bármi lehet.\"
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.
szóljon hozzá!