Hirdetés

Sima bánsági kudarc a derbin

Elmaradtak az izgalmak a férfi kosárlabda-bajnokság 4. fordulójának rangadóján: a címvédő Ploieşti sima győzelmet aratott a tavalyi kupagyőztes Temesvár felett (96:70). A bajnok 60 százalékos pontossággal dobta a kétpontos kosarakat és 57-tel a triplákat, míg a bánságiak mezőnykísérleteinek alig harmada ért célba.

Boros Miklós

2010. október 18., 09:402010. október 18., 09:40

Az új ploieşti-i légiósok azonban továbbra sem váltják be a hozzájuk fűzött reményeket, a bajnok legjobbjai ismét a hazai kosarasok voltak: Cătălin Burlacu 17, Szíjártó Levente 16 pontot szerzett, Adrian Tudor pedig 10 pontja mellett 11 gólpasszt osztott ki. A temesváriaknál Nicholas Covington volt a legeredményesebb, 20 ponttal.
A hétvége meglepetése Nagyszebenben született meg, ahol a Craiova látványos fordítás után győzött (73:77). Az erdélyiek 13 percnyi játék után 35:18-ra vezettek, a következő 10 percben azonban egyetlen mezőnykosarat sem dobtak, kaptak viszont 29 pontot a vendégek amerikai légiósaitól (Wohlleb 24, Wooten 20, Simms 11). Az utolsó percben ugyan – Earl Brown és Octvian Popa-Calotă 21-21 pontjának köszönhetően – még felzárkóztak 73:74-re a szebeniek, de Ronell Wooten büntetőire már nem volt válaszuk.

A nagyváradiak továbbra is veretlenek, idén már másodszor győztek hosszabbításban, ezúttal Piteşti-en (74:77). A ráadást Szasa Topcsov kosarával kiharcoló váradiak a plusz öt percben már végig vezettek, elsősorban légiósaik remek játékának köszönhetően: mind az öt külföldi kosaras átlépte a 10 pontos határt (Topcsov 18, Marics 15, Mandics 13, Schachtner 11, Mitchell 10). Cristian Achim együttesének ez volt az első kiszállása a 2010/2011-es idényben, hiszen a 2. fordulóban elmaradt a iaşi-i találkozója.

A Kolozsvári U Mobitelco túltette magát a Ploieşti ellen az utolsó másodpercben elvesztett rangadón, és könnyedén legyőzte (83:54) az újonc Csíkszeredát, amely az első negyedben hat pontra volt képes. A székelyföldiek a harmadik játékrész végén egy 11:0-s sorozattal ugyan ráijesztettek az U Mobitelcóra, de 30 eladott labdájuk miatt végül a szoros vereségre sem volt esélyük. Kolozsvári oldalon Kyndall Dykes és Milos Peszics 17-17, Branko Csuics 14 pontot szerzett, a Hargita Gyöngye KK húzóemberei Enrico Tucker (19) és Levi Levine (18) voltak.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 10., péntek

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut

Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut
Hirdetés
2026. április 10., péntek

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének
2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
Hirdetés
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
Hirdetés
Hirdetés