
A magyar férfi kézilabda-válogatott sima, 34-27-es vereséget szenvedett az esélyesebb, világbajnoki címvédő spanyol csapattól a dániai Európa-bajnokság vasárnapi nyitónapján, Aalborgban.
2014. január 12., 23:412014. január 12., 23:41
A csoport első mérkőzésén, az Izland-Norvégia (31-26) találkozón szurkolók közül sokan gondolták úgy, hogy a kvartett másik összecsapását is figyelemmel követik, így a maroknyi magyar és spanyol drukkerrel kiegészülve nagyjából négyezren foglaltak helyet a lelátókon.
A magyar kapuban Mikler, a túloldalon pedig Sierra kapott lehetőséget, utóbbi kezdett jobban, hiszen előbb Császár ziccerét, majd Ancsin átlövését és Iváncsik lerohanást követő próbálkozását is hárította. A spanyolok eközben háromszor is betaláltak, míg a magyar gólcsendet végül Gulyás törte meg.
Mocsai Lajos háromgólos spanyol előnynél, a nyolcadik perc elején időt kért, de a játék képe nem változott. A félidő közepén Mocsait és Puticsot néhány másodperc különbséggel állították ki, a kettős emberelőnyt azonban sikerült minimális \"károkkal\" átvészelni (9-4).
Egy spanyol kiállítás alatt magára talált a magyar csapat, Mocsai Tamás átlövésével kétgólosra csökkentette a különbséget, Manuel Cadenas pedig rögtön időt kért. A magyarok lendületét végül Putics kiállítása törte meg, a félidő végére pedig mintha fejben kissé összeomlott volna a gárda, így a szünetre hétgólosra duzzadt a különbség.
A semleges szurkolók egy része úgy gondolta, a találkozó eldőlt, ugyanis a fordulást követően már jóval több volt az üres szék a lelátón. A magabiztos vezetés tudatában a spanyolok védekezése kissé fellazult, amit ki is használtak a magyarok, de saját kapujuk előtt már nem tudták hatástalanná tenni a rivális játékosait. Ennek köszönhetően mindkét oldalon potyogtak a gólok, de a különbség nem változott (25-18).
A hajrában mindkét oldalon elsősorban a cserék kaptak lehetőséget, a végére pedig maradt a hétgólos különbség.
\"Számunkra a mostani felállásban kellett egy kis tapasztalat, hogy játékba lendüljünk, tudtuk jól, hogy azok a fázisok, amik az első félidő első és utolsó tíz percében történtek, a világbajnok ellen nem megengedhető - nyilatkozta Mocsai Lajos szövetségi kapitány. - Az a csapat, amely az elején nem tudja belőni a helyzeteit, komoly hátrányba kerül. Amikor a csapat feloldódott, a második félidőben improvizatívabban, keményebben kézilabdázott. A csapatunkból hiányzik még az összhang, ráadásul sajnos az átlövőink játékhiánnyal küszködnek.\"
A magyar válogatott legközelebb kedden este lép pályára az Eb-n, amikor a norvégokat legyőző izlandi csapattal találkozik.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.
szóljon hozzá!