Hirdetés

Sikertúra az Andok futballcsúcsaira

A csoport: Ecuador–Costa Rica 3-0 Ecuador már a csoportkör második fordulójában elérte történetének legjobb vb-eredményét: Costa Rica elleni győzelmével már biztosan nyolcaddöntős.

Gazda Árpád

2006. június 16., 00:002006. június 16., 00:00

A sikernek nemcsak az Andok magaslatain örültek, de egész Németország az ecuadoriak dicséretét zengte, hiszen így már biztossá vált, hogy a csoportból a házigazdák is továbblépnek.
A Costa Rica-iak ismét Wanchope-tól várták a csodát, de a Luis Fernando Suarez által pályára küldött ecuadori védelem tehetetlenné tette a németeknek kétszer is beköszönő csatárt. Helyette a lengyelek elleni dél-amerikai gólszerzők maradtak hűek jó szokásukhoz. A 8. percben Carlos Tenorio egy jobb szélről bekanyarított labdát fejelt az ötösről Porras kapujába, majd a második félidő elején a másik ék, Delgado is megszerezte második gólját: a tizenhatos bal sarkán remekül kényszerítőzött Mendezzel, és öt méterről a bal kapufa és a hálóőr keze közé bombázott. A CONCACAF-térségből jött csapat öt perccel a vége előtt szépíthetett volna, de Saborio lövése a felső lécen csattant. Az igazi csattanót azonban a hosszabbítás hozta meg: Delgado Mendest indította, aki jobbról az ötös vonalára csavart, az addig számos helyzetet elpuskázó cserecsatár, Kaviedes végül betalált a hálóba.
Az ecuadori fölényes siker pedig azt jelenti, hogy a dél-amerikaiaknak jobb gólarányuk miatt kedden egy döntetlen is elég a németek ellen a csoportgyőzelemhez.


A csoport, 2. forduló: Ecuador–Costa Rica 3-0 (1-0). Hamburg, 50 ezer néző. Vezette: Codjia (benini). Gólszerzők: C. Tenorio (8.), Delgado (54.), Kaviedes (92.). Ecuador: Mora – de la Cruz, Hurtado, Espinoza (Guagua, 69.), Reasco – Mendez, E. Tenorio, Castillo, Valencia (Urrutia, 73.) – Delgado, C. Tenorio (Kaviedes, 46.). Costa Rica: Porras – Umana, Gonzalez (Hernandez, 55.), Sequeira, Marin – Wallace, Fonseca (Saborio, 29.), Solis, Centeno (Bernard, 84.) – Gomez, Wanchope.
Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés