Sikerhalmozás Csíkszeredában – Interjú Hozó Leventével

– A napokban úgy döntött, még nem ér véget ön számára sem a hokiidény: 10 év kihagyás után elfogadta a válogatottbeli meghívást, és április közepén társaival a Divízió I-be jutásért fog küzdeni. Minek köszönhető ez? Jobban esik a hokizás, mint az elmúlt években?
– Igen. Tom Skinner személyében egy komolyabb szakember jött ide már tavaly, és hallottam a többiektől, hogy másképp adja le a leckét, mint az eddigi edzők. Kíváncsi voltam rá. Két napot már együtt dolgoztam vele, úgyhogy személyes tapasztalatként mondhatom, sokat lehet tanulni tőle, tényleg jó edző.

– A hét végén Hollandiában játszanak felkészülési meccseket. Milyen visszatérésre számít?
– Hollandia ellen régen játszottam, akkor erősek voltak, és szerintem most is azok. A lényeg, hogy erős csapattal legyen mérkőzésünk, hogy április közepén fel tudjuk venni az iramot az észtországi világbajnokságon.

– Kit tart a legnehezebb ellenfélnek a Divízió II-es vb-n, ahol a házigazda észtek mellett Kína, Izland, Izrael és Új-Zéland lesz még az ellenfél?
– Nem nagyon ismerem a csapatokat. Kína ellen játszottam, ők erősek voltak, bár az hírlik, gyengültek mostanra. Szerintem Kína lesz kemény és az észtek, a többiek állítólag gyengék. De ez jégkorong, ez sport... Még egyetlen meccs sincs lejátszva. A mérkőzést pedig le kell játszani, a korongot be kell ütni a kapuba.

– Nem érzett valamiféle haragot környezetében az elmúlt években amiatt, hogy nem vállalta a válogatottbeli szereplést?
–Otthon biztosan vannak, akik nem értenek egyet velem, akik megszólnak. Van, aki úgy gondolja, jól döntöttem, más pedig nem ért egyet ezzel. De senki nem szólhat bele a döntéseimbe: amit eldöntöttem, az úgy van.

– A román válogatott vázát a Sportclub hokisai adják, ám Steaua-játékosok is helyet kapnak benne. Elég erős most a közös akarat ahhoz, hogy a rivális csapatoktól érkező hokisok néhány nap alatt elfeledjék a hosszú bajnoki idény alatt felgyűlt ellentéteket?
– Ezek az ellentétek mindig is megvoltak a románok és a magyarok között, de mi itt nem nagyon beszélgetünk egymással, mert mindenki végzi a dolgát. A jégen nincsenek problémák.

– Mi a fontosabb ön számára: hogy a román válogatottal kiharcolja a Divízió I-be jutást, vagy az, hogy a Sportclubbal sorozatban negyedszer bajnokságot nyert?
– Ez jégkorong, én pedig a tudásomat próbálom fejleszteni. Ez számomra is kihívás, hogy 35 évesen itt vagyok a válogatottnál, megköszönték, hogy visszatértem. A Sportclubbal szerzett címeket pedig egyértelműen másképp kezeli mindenki.

– A bajnoki címeket tekintve már hétnél tart. Melyik a legértékesebb ön számára, és lesz-e nyolcadik?
– Szerintem lesz nyolcadik. Én egyébként az első megnyert bajnokságra emlékszem vissza, amikor egy hosszú rossz sorozat után tudtunk győzni. Bár gondolom, az első az mindenki számára fontosabb.

– Meddig látjuk még hokizni?
– Ez jó kérdés... Lehet, két hétig, lehet ,két évig. Soha nem lehet tudni.

– Hogyan egyeztethető össze a sport és az utazás, edzés a magánélettel?
– Nehezen, de mivel ebben a rendszerben nőttünk fel, megszoktuk. Az óra mánusával működünk mi is: reggeli, edzés, ebéd, mérkőzés... Így nőttünk fel, úgyhogy már megszoktuk. Olyan, mint egy katonaság.

– Gyerekkorában is hokis szeretett volna lenni? Milyen álmai voltak? Megvalósulni látszanak?
– Mindig hokis szerettem volna lenni, és az is lettem, nem bántam egy percet sem. Megvalósult az álmom.

– Mi volt az oka annak, hogy lemondott a csapatkapitányságról? Külső nyomás hatására történt, vagy így látta jobbnak?
– Nem külső, hanem belső nyomás. De nem is nyomás, hanem inkább túl sok ígéret hangzott el az akkori vezetőség részéről. A csapat miatt volt, hiszen ők addig nem akartak felállni mérkőzésre, amíg nem kapják meg a kétszer is beígért pénzt. Hiába mondtam nekik, hogy meglesz, játsszuk le a meccset, harmadjára sem fizették ki a beígért összeget. Megmondtam nekik, én nem hazudozok a fiúknak.

– Ha minden igaz, lesz olyan generáció is, amely már hokiedzőként ismeri meg. Csíkszereda elég nagy kihívást jelent ahhoz, hogy ne más városban vagy országban, hanem otthon akarjon sikeres edzővé válni?
Szerintem elég lesz Csíkszereda. De még sokat kell tanulni addig. Egy új fejezet fog kezdődni számomra, mert nem lesz egyik napról a másikra edző valakiből. De vállalom a feladatot, és állok a kihívások elé.

– Mi a legfőbb célja játékosi pályafutása hátralévő részében?
– Minél többször legyünk bajnokok!