
Öt éremmel zárták a magyarok a zágrábi vívó-Eb-t. A románok hárommal, de ebből kettő arany – ezzel az éremtáblázat harmadik helyén végeztek.
2013. június 23., 16:302013. június 23., 16:30
Az elmúlt évi egyhez képest lényegesen jobb eredménnyel, öt éremmel – két ezüsttel és három bronzzal – fejezte be a magyar küldöttség a zágrábi vívó-Európa-bajnokságot. Második lett a Boczkó Gábor, Imre Géza, Rédli András, Szényi Péter összeállítású párbajtőrcsapat és a Szilágyi Áron, Iliász Nikolász, Gémesi Csanád, Gáll Csaba alkotta kardválogatott, míg a harmadik helyet szerezte meg a párbajtőröző Szász Emese egyéniben, illetve csapatban Antal Edinával, Budai Dorinával és Révész Juliannával együtt – az elődöntőben a románoktól kaptak ki –, továbbá a Mohamed Aida, Knapek Edina, Varga Gabriella, Varga Katalin tőregyüttes.
Románia két arannyal és egy ezüsttel zárt: egyéniben Tiberiu Dolniceanu kardban, Ana Maria Brânză párbajtőrben nyert aranyat, illetve a párbajtőr csapatversenyben – Észtország mögött – ezüstérmes lett Brânză, Simona Pop, Maria Udrea és Amalia Tătăran. A román küldöttség ezzel a teljesítménnyel az éremtáblázat harmadik helyén végzett. Az Eb-n Olaszország volt a legeredményesebb (3 arany, 1 ezüst, 4 bronz), Németországot megelőzve (3, 0, 1).
A 21 esztendős román David Popovici lett az első a férfiak versenyében az európai szövetség (European Aquatics) Év úszója-szavazásán a voksok 37,94 százalékával.
A férfiaknál Kós Hubert világbajnok úszót, a nőknél Márton Luana világbajnok tekvondóst választotta meg a 2025-ös év sportolójának a Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ).
A magyar válogatott 13-10-re nyert a montenegrói csapat ellen hétfőn a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokság második fordulójában.
Románia válogatottja győzelemmel kezdte a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokságot, amelynek második napján 15-7-re felülmúlta Szlovákia együttesét. Vancsik Leventéékre a továbbiakban a török és az olasz vízilabda-válogatott vár a csoportban.
A magyar válogatott főként kiváló védekezésének köszönhetően 15–7-re nyert a francia csapat ellen a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokság szombati nyitónapján.
A magyar férfi kézilabda-válogatott 33–23-ra legyőzte Romániát a péntek este Győrben rendezett Eb-felkészülési mérkőzésen. A két ország kézilabda-válogatottjainak ez volt a 81. egymás elleni meccse, az örökmérleg egyelőre még a románok javára billen.
Az autósok mezőnyében az ötszörös győztes katari Nasszer al-Attijah volt a leggyorsabb a Dakar-rali pénteki hatodik szakaszán, ezzel pedig az összetettben is átvette a vezetést, míg a motorosoknál az ausztrál Daniel Sanders előnye 45 másodpercre csökkent.
Az egyaránt Európa-bajnoki bronzérmes Faluvégi Dorottya és Kuczora Csenge a Bukaresti CSM női kézilabdacsapatához igazol.
93 éves korában elhunyt Kemény Ferenc, a háromszoros olimpiai bajnok szövetségi kapitány Kemény Dénes édesapja, a magyar vízilabda legendás nevelőedzője.
Fiatalos csapattal és lendülettel vág neki a magyar férfi vízilabda-válogatott a szombaton elrajtoló belgrádi Európa-bajnokságnak. Jansik Szilárd és Vigvári Vendel arról nyilatkozott a Krónikának, milyen elvárásokkal utaznak a 37. kontinenstornára.
szóljon hozzá!