
Fotó: MTI
A női válogatott mérkőzésének kezdetén még semmi sem utalt arra, hogy sima meccsre lehet számítani: számos, eredménytelen magyar támadást követően az első negyed közepén a görögök szerezték meg a vezetést, az állást Drávucz találatával sikerült kiegyenlíteni. A második negyedben is a hellének találtak be először – ekkor azonban Drávucz válaszát már két további magyar gól követte, a hátralévő két játékrészben pedig szinte folyamatosan az történt, amit a magyar lányok akartak. A harmadik negyedet, 3-0, a negyediket pedig 3-2 arányban sikerült hozniuk, amivel megszerezték az első helyet csoportjukban. Ez azt jelenti, hogy egyenes ágon jutottak az elődöntőbe, ahol holnap a holland válogatottal kell megmérkőzniük, amely a tegnapi középdöntőben büntetőkkel verte Olaszországot.
A párosítás biztató, hiszen Valkaiék a csoportmérkőzések során egyszer már legyőzték a hollandokat. „A négy között még pontosabban kell játszanunk. Nem engedhetünk meg magunknak olyan megilletődöttséget, mint amely a görögök ellen az első negyedet jellemezte. A lényeg, hogy egységesnek kell maradnunk, s ugyanezt a csapatjátékot mutatni, mint eddig. A pihenő alatt meg fogjuk oldani, hogy lendületben maradjon a gárda” – összegzett Godova Gábor szövetségi kapitány.
A férfiak jóval nyögvenyelősebben hozták az ausztrálok elleni kötelező győzelmet. Bár az első negyedben sikerült kétgólos vezetést szerezni, az ausztrálok egyenlítettek, sőt a játékrész végén is egyenlő állást, 4-4-et mutatott az eredményjelző. Birosék ekkor megrázták magukat, és a második játékrészben 5-1-re lelépték ellenfelüket. Erre szükség is volt, a lendület ugyanis kérészéletűnek bizonyult: a harmadik és a negyedik negyedet támadásban és védekezésben egyaránt számos magyar hiba és elszánt ausztrál küzdelem jellemezte, így ez a két játékrész 4-2, illetve 3-2 arányban az ausztráloké lett. A végső győzelem viszont a magyaroké, akik ma játsszák utolsó csoportmeccsüket a jóval gyengébb Kanada ellen. Kemény Dénes szövetségi kapitány elmondta: nehéz meccsre számított, de arra nem, hogy „egy lesz közte”.
Vízilabda, férfiak, A csoport: Magyarország–Ausztrália 13-12, Spanyolország–Montenegró 12-6, Görögország–Kanada 13-7. A csoport állása: 1. Magyarország 7 pont, 2. Spanyolország 6, 3. Montenegró 5, 4. Ausztrália 4, 5. Görögország 2, 6. Kanada 0. B csoport: Németország–Olaszország 8-7, Egyesült Államok–Horvátország 7-5, Szerbia–Kína 15-5. A csoport állása: 1. Horvátország 6 (40-27), 2. Szerbia 6 (38-25), 3. Egyesült Államok 6 (29-24), 4. Németország 4, 5. Olaszország 2, 6. Kína 0. Nők, A csoport: Egyesült Államok–Oroszország 12-7, Olaszország–Kína 10-9. Az A csoport végeredménye: 1. Egyesült Államok 5 pont, 2. Olaszország 5, 3. Kína 2, 4. Oroszország 0. B csoport: Magyarország–Görögország 10-4, Ausztrália–Hollandia 10-9. A B csoport végeredménye: 1. Magyarország 5, 2. Ausztrália 5, 3. Hollandia 2, 4. Görögország 0. Az elődöntőbe jutásért: Olaszország–Hollandia 11-13 (7 méteresekkel), Ausztrália–Kína 12-11. Az elődöntő párosításai: Magyarország–Hollandia, Egyesült Államok–Ausztrália.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.