
Fotó: Agerpres
2010. augusztus 23., 11:042010. augusztus 23., 11:04
„A CFR az elmúlt szezonban bajnokhoz méltóan játszott, de idén úgy látom, már nem” – jellemezte a Gépész utcaiakat Selymes Tibor, aki pénteken edzői karrierje leghangzatosabb romániai sikerét könyvelte el. A székelyföldi születésű, egykori román válogatott szakember hozzátette, már a mérkőzés előtt tudta, hogy újonc csapatának van keresnivalója a bajnok elleni meccsen, és ennek szellemében készítette fel őket.
És a bukaresti egyetemistacsapat az első félidő derekán vezetéshez is jutott az ismét erőtlen támadójátékot mutató – a sérült Yssouf Konét és Bjelanovicot nélkülöző – kolozsváriakkal szemben, majd a második félidőben egy ellentámadásból megduplázta előnyét. A kegyelemdöfést a román bajnokságba több mint egy évtized után visszatért Pătraşcu adta meg – a korábban kegyvesztetté vált Peraltát is csereként bevető – vasutascsapatnak, aki szabadrúgásból vette be Nuno Claro kapuját. Traoré aztán egy piros lapot érő szabálytalansággal vezette le mérgét, az emberhátrányba került CFR pedig később Cadút is elvesztette, akinek kiállítása már megkérdőjelezhető volt. Radu Petrescu játékvezető egyébként több hibát is elkövetett, Selymes Tibort pedig már félóra elteltével a lelátóra küldte reklamálásai miatt.
A Sportul szakemberének ezzel együtt nem lehetett oka panaszra, nem úgy, mint a CFR klubvezetőinek. „Nem is emlékszem, hogy valaha megéltem-e ekkora megaláztatást. Sürgősen változtatni kell valamit” – nyilatkozta Iuliu Mureşan, a bajnokcsapat elnöke, aki jelezte, a célkitűzések maradnak. Hogy ezeket új edzővel szeretnék-e teljesíteni, hivatalosan még nem erősítették meg, ám az biztosnak tűnik, hogy Andrea Mandorlini vezetőedzőnek meg vannak számlálva a napjai a CFR kispadján. A bukaresti sajtó már a forduló előtt hírbe hozta Dan Petrescut a kolozsváriakkal, ám az érintettek cáfolták az Oroszországban edzősködő szakember érkezését. A hétvégén már a Liga 1-et jól ismerő Nicolo Napoli neve is felmerült.
Marosvásárhelyen egyelőre nincs veszélyben Adrian Falub széke, bár a szombaton elszenvedett 6-2-es vereség jelentősen rontott az újonc erdélyiekről addig kialakult képen. A szakember a védelem katasztrofális teljesítményével magyarázta a Dinamo kiütéses győzelmét, amely szerinte olyan hibákat követett el, amelyek nem megengedettek a Liga 1-ben, hozzátéve, azért nem érti ezeket, mert a korábbi meccseken nem voltak nagy gondok. Falub a nagykárolyi Kovács István játékvezető teljesítményével sem volt elégedett: elmondása szerint a jövőben imádkozni fog azért, hogy többé ne fújja a sípot csapata mérkőzésein.
Pedig úgy tűnt, a leginkább a bukarestiek esnek neki a bírónak, aki 2-0-s vendégvezetésnél piros lapos tizenegyest adott a hazaiaknak Moţi szabályosnak tűnő szerelése után. Florin Dan értékesített büntetője felvillanyozta a vásárhelyieket, de a védelmük a folytatásban is pocsékul működött, két bukaresti ellentámadásnak köszönhetően pedig már 4-1-re vezetett a Dinamo. Vancea szépítése újabb reménysugarat jelentett, de a hajrában ismét duplán büntettek a vendégek. A bukarestiek csapategységét egyébként jól jellemzi, hogy az utolsó, 11-esből született gólnál a csereként beállt Andrei Cristea nem engedte, hogy az edző által kijelölt N’Doye végezze el a büntetőt. Ezért büntetésre számíthat, akárcsak a szenegáli játékos, aki még korábban egy karneváli maszkot előkapva ünnepelte gólját, amiért sárgát kapott.
Eric, a Szászmedgyesi Gaz Metan brazil csatára ezúttal nem mutatott be semmiféle gólörömöt, az eddig minden meccsén betaláló, 7 gólnál tartó támadó csapata ugyanis 0-0-ra zárt a Tîrgu Jiu-i Pandurii vendégeként. Cristian Pustai vezetőedző ennek ellenére elégedett volt a fordulót a táblázat éléről váró csapata játékával: „Nem érdekel az éllovas szerep, a lényeg, hogy jól játsszunk. Tudtuk, hogy nehéz meccsünk lesz; többre nem futotta a két együttestől, mint a másik semlegesítése.”
Sportul Studenţesc–Kolozsvári CFR 3-0 (T. Bălan 22., 58., B. Pătraşcu 63.),
Rapid–Besztercei Gloria 2-0 (Herea 45+2. – 11-esből, 91.),
Marosvásárhelyi FCM–Dinamo 2-6 (Fl. Dan 30. – 11-esből, Vancea 67., ill. Topics 5. – öngól, N’Doye 9., L. Ganea 53., M. Niculae 64., C. Munteanu 88., An. Cristea 92. – 11-esből),
Ploieşti-i Astra–Craiovai U 2-2 (Popara 38., Rohat 66. – 11-esből , ill. Al. Piţurcă 29., Ciucă 75.),
Tîrgu Jiu-i Pandurii–Szászmedgyesi Gaz Metan 0-0.
A Kolozsvári U–Galaci Oţelul, az FC Vaslui–Steaua és az FC Temesvár–Victoria Brăneşti mérkőzés lapzárta után ért véget, a Brassói FC–Urziceni-i Unirea találkozót ma rendezik (Digi Sport, 20.00).
Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.