Hirdetés

Rubens Barrichello „Európa-csúcsa”

Saját kiváló, taktikus autózásának és a McLaren–Mercedes szerelőinek köszönhetően Rubens Barrichello idei első futamgyőzelmének örülhetett a Forma–1 tegnapi, Valenciában megrendezett Európa Nagydíján.

Balogh Levente

2009. augusztus 24., 08:022009. augusztus 24., 08:02

A szombati időmérő egyébként a McLaren–Mercedes feltámadásáról szólt: a tavalyi világbajnok Lewis Hamilton, aki eddig inkább rossz eredményeivel tűnt ki, megnyerte a helyosztót, mellé pedig csapattársa, Heikki Kovalainen állhatott fel a rajtrács második helyére. A harmadik helyre Rubens Barrichello (Brawn–Mercedes) ért oda. A Ferrarinál a három héttel ezelőtti Magyar Nagydíjon súlyos balesetet szenvedett Felipe Massa helyett beugrott, versenyen évek óta nem induló tesztpilóta, Luca Badoer az utolsó, huszadik helyre volt csupán jó.

A rajtnál szépen eljött a mezőny, az első három helyen nem volt változás, a hatodik helyről induló Kimi Räikkönen azonban megelőzte Jenson Buttont és Sébastien Vettelt is. Button autója rendetlenkedni kezdett, majd meg is lökték, ezért aztán az angol már az első kör vége előtt a nyolcadik helyen találta magát. Az alsóházban valamivel komolyabb gondok is akadtak. Sebastien Buemi hátulról beleszállt Timo Glock Toyotájába, így mindkettejüknek ki kellett látogatnia a boxba, Badoeren pedig meglátszott a rutinhiány: zavarában megpördült, de azért folytatni tudta a versenyt. Hasonlóan járt a másik rutinhiányos versenyző is: a Renault-hoz a rosszul teljesítő Nelson Piquet helyére szerződtetett Romain Grosjean szintén piruettezett egyet, de a táncbemutató számára sem járt súlyos következményekkel.

Jó néhány körrel később Sebastian Vettelre járt rá nagyon a rúd. Előbb kétszer egymás után kellett kiállnia a boxba, mivel először nem tudták rácsatlakoztatni az autójára a töltőgépet, majd néhány perc múlva a Red Bull hátuljából fehér füstöt eregetve megadta magát, és szép komótosan megállt a pálya szélén, gyakorlatilag Vettel világbajnoki álmait is eloszlatva.

Aztán ismét Badoer került a figyelem középpontjába, aki a boxutcában érthetetlen okból egyszerűen kitért Grosjean elől, maga elé engedve újonctársát. Badoer ráadásul még egy boxutcaáthajtásos büntetést is „kiharcolt”, amiért kifele jövet ráhajtott a kijáratot a versenypályától elválasztó vonalra. Az olasz pilóta számára ezek után már menetrendszerű volt az újabb kipördülés. Badoer szerencsétlenkedése az addig az élen zavartalanul haladó Hamilton szerelőit is megihlette: az angol utolsó boxkiállásakor, húsz körrel a vége előtt nem készítették elő a cserekerekeket, és elfelejtették lehámozni az abroncsokat takaró melegítő paplanokat, ezért aztán késve szerelték fel az új kerekeket. Ez a mögötte autózó Rubens Barrichellót hozta helyzetbe, aki köszönte szépen a szívességet, és a vezetést átvéve egyre jobban elhúzott. A brazil már nem hibázott, és még ő maga is alig bírta elhinni, hogy a festői, tengerparti pályán – 2004 óta először – elsőként haladt át a célvonalon: sírástól elcsukló hangon köszönte meg a csapatnak a támogatást. Másodikként a szomorkodó Hamilton, harmadikként Räikkönen futott be, és még Button is jó volt két pontra. „Fantasztikus. Olyan hétvége volt, amit sohasem fogok elfeledni. Öt év után végre sikerült nyernem, és ezt a csapatnak köszönhetem. Tökéletes volt az autó” – lelkendezett a futamot követően Barrichello.

Európa Nagydíj, pontszerzők: 1. Rubens Barrichello (brazil, Brawn–Mercedes), 2. Lewis Hamilton (brit, McLaren–Mercedes), 3. Kimi Räikkönen (finn, Ferrari), 4. Heikki Kovalainen (finn, McLaren–Mercedes), 5. Nico Rosberg (német, Williams), 6. Fernando Alonso (spanyol, Renault), 7. Jenson Button (brit, Brawn–Mercedes), 8. Robert Kubica (lengyel, BMW–Sauber). A világbajnoki pontverseny állása, pilóták: 1. Button 72 pont, 2. Barrichello 54, 3. Mark Webber (ausztrál, Red Bull) 51,5, 4. Sebastian Vettel (német, Red Bull) 47, 5. Rosberg 29,5, 6. Hamilton 27, 7. Räikkönen 24, 8. Jarno Trulli (olasz, Toyota) 22,5, 9. Felipe Massa (brazil, Ferrari) 22, 10. Timo Glock (német, Toyota) 16, 11. Alonso 16, 12. Kovalainen 14, 13. Nick Heidfeld (német, BMW–Sauber) 6, 14. Kubica 3, 15. Sébastien Buemi (svájci, Toro Rosso) 3, 16. Sébastien Bourdais (francia, Toro Rosso) 2. Csapatok: 1. Brawn–Mercedes 126 pont, 2. Red Bull 98,5, 3. Ferrari 46, 4. McLaren–Mercedes 41, 5. Toyota 38,5, 6. Williams 29,5, 7. Renault 16, 8. BMW–Sauber 9, 9. Toro Rosso 5.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
2026. március 29., vasárnap

Kórházba került a román szövetségi kapitány

Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.

Kórházba került a román szövetségi kapitány
2026. március 29., vasárnap

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája
Hirdetés
Hirdetés