
Fotó: Krónika
Horvátország pénteken a törökökkel küzd meg.
A németek gyenge játékkal múlták felül a győzelemért, azaz a továbbjutásért minden tőlük telhetőt megtevő osztrákokat. A nagy küzdelmet hozó mérkőzés első félideje csupán Gomez helyzetéről – a csatár öt méterről az üres kapu fölé emelt –, illetve a két edző száműzéséről maradhat emlékezetes: Joachim Löwöt, illetve Josef Hickersbergert, az osztrákok kapitányát egyszerre küldte a lelátóra reklamálás miatt Mejuto González játékvezető. Az európai szövetség fegyelmi bizottsága ma dönt arról, hogy Löw leülhet-e a kispadra a negyeddöntőben.
A második játékrész elején Ballack a rosszul felállított sorfal mellett a házigazdák kapuja bal felső sarkába bombázott, eldöntve a továbbjutás kérdését. „Fontos győzelmet arattunk egy olyan mérkőzésen, melyen nagy nyomás alatt játszottunk” – fogalmazott Löw, aki szerint futballistái hétfő este is jó csapatot alkottak. A kapitány elmondta, csak annyit közölt a bíróval, hogy szeretné nyugodtan végezni munkáját az erre kijelölt területen, amire a játékvezető a lelátóra küldte. Hickersberger szerint csapata játékban nem maradt alul a németekkel szemben. „Egy szenzációs szabadrúgásgól volt csak a különbség. Az Eb-n többnyire jól játszottunk, sajnálom, hogy nem jutottunk a nyolc közé” – mondta az osztrákok kapitánya.
B csoport, 3. forduló: Ausztria–Németország 0-1 (0-0). Bécs, Ernst Happel-stadion, 51 ezer néző. Vezette: Manuel Mejuto González (spanyol). Gólszerző: Ballack 49. Ausztria: Macho – Stranzl, Pogatetz, Hiden (Leitgeb, 55.), Garics – Fuchs, Korkmaz, Ivanschitz, Aufhauser (Säumel, 63.) – Hoffer, Harnik (Kienast, 67.). Németország: Lehmann – Friedrich, Metzelder, Mertesacker, Lahm – Fritz (Borowski, 90+3.), Frings, Ballack, Podolski (Neuville, 83.) – Klose, Gomez (Hitzlsperger, 60.).
Lengyelország–Horvátország 0-1 (0-0). Klagenfurt, Wörthersee-stadion, 30 ezer néző. Vezette: Kirosz Vasszarasz (görög). Gólszerző: Klasnic 52. Lengyelország: Boruc – Wasilewski, Zewlakow, Dudka, Wawrzyniak – Murawski, Lewandowski (Kokoszka, 46.) – Krzynowek, Lobodzinski (Smolarek, 55.), Guerreiro – Saganowski (Zahorski, 69.). Horvátország: Runje – Simic, Vejic, Knezevic (Corluka, 26.), Pranjic – Leko, Vukojevic, Pokrivac, Ivan Rakitic – Klasnic (Kalinic, 74.), Petric (Kranjcar, 75.).
Az B csoport végeredménye: 1. Horvátország 9 pont, 2. Németország 6 pont, 3. Ausztria 1 pont, 4. Lengyelország 1 pont.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.
Búcsúzott a nemzetközi szerepléstől a Nagyváradi VSK, miután a férfi vízilabda Eurokupa negyeddöntőjének szombati visszavágóján hazai medencében is kikapott a BVSC együttesétől.