Hirdetés

Rosberg nyerte a defektek Brit Nagydíját

A gumidefektek játszottak a főszerepet Silverstone-ban, a Forma–1-es Brit Nagydíjon, bár a címvédő Sebastian Vettel végül váltóhiba miatt nem tudta befejezni a versenyt.

2013. június 30., 18:202013. június 30., 18:20

2013. június 30., 18:212013. június 30., 18:21

Az időmérő edzéseket ezúttal is a Mercedes versenyzői uralták, Lewis Hamilton és Nico Rosberg foglalta el az első két rajtkockát, ám utóbbit a startnál Vettel egyből leelőzte. A gumigondok a hetedik körben kezdődtek, előbb a vezető Hamilton, majd Felipe Massa bal hátsó kereke durrant szét, ám mindketten beértek cserélni a boxba. Ekkor Vettel került az élre, ám amikor a 16. körben Jean-Éric Vergne is defektet kapott, bejött a biztonsági autó – a pályamunkásoknak pedig ezalatt rengeteg gumitörmeléket kellett lesöpörniük az aszfaltról. A Mercedes rádióüzenete alapján a meleg (30 fokos) aszfalt és a rázókövek együttesen váltották ki a defekteket.

Az újraindítás után jóval óvatosabban, nagyobb helyváltoztatások nélkül ment a mezőny, ám a 42. körben Vettel autója leállt a célegyenesben, emiatt újabb négy kört ment a safety-car mögött a mezőny. Az utolsó hét kör a Red Bull második pilótájáról szólt, Mark Webber az időközben végrehajtott kerékcseréje után friss lágy gumikkal az ötödik helyről tört előre a másodikra, csak az éllovas Nico Rosberget nem maradt már ideje megelőzni. A német versenyző Monaco után idei második győzelmét aratta.

A titkos barcelonai Pirelli-tesztek után érdemi fegyelmi büntetést megúszó Mercedes úgy nyert futamot, hogy a többi csapattal ellentétben nem voltak gondjaik a gumikkal. Webber második helye viszont értékes pontoktól fosztotta meg csapattársa legfőbb riválisait, Fernando Alonsót és Kimi Räikkönent a világbajnoki címért folyó küzdelemben, Vettel előnye jelenleg 21 pont a spanyol pilótával szemben. A finn viszont három helyet vesztett a hajrában, mert csapata nem hívta ki gumicserére a biztonsági autós időszak alatt.

A Brit Nagydíj végeredménye: 1. Nico Rosberg (német, Mercedes), 2. Mark Webber (ausztrál, Red Bull), 3. Fernando Alonso (spanyol, Ferrari), 4. Lewis Hamilton (brit, Mercedes), 5. Kimi Räikkönen (finn, Lotus), 6. Felipe Massa (brazil, Ferrari), 7. Adrian Sutil (német, Force-India), 8. Daniel Ricciardo (ausztrál, Torro Rosso), 9. Paul di Resta (brit, Force-India ), 10. Nico Hülkenberg (német, Sauber).
A világbajnokság állása, pilóták: 1. Sebastian Vettel (német, Red Bull) 132 pont, 2. Alonso 111, 3. Räikkönen 98, 4. Hamilton 89, 5. Webber 87, 6. Rosberg 82, 7. Massa 57, 8. Di Resta 36.
Konstruktőrök: 1. Red Bull-Renault 219, 2. Mercedes 171, 3. Ferrari 168, 4. Lotus-Renault 124, 5. Force India-Mercedes 59, 6. McLaren-Mercedes 37, 7. Toro Rosso-Ferrari 24, 8. Sauber-Ferrari 6.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 14., szerda

Év úszója-szavazás: román és magyar sportoló is van a dobogón

A 21 esztendős román David Popovici lett az első a férfiak versenyében az európai szövetség (European Aquatics) Év úszója-szavazásán a voksok 37,94 százalékával.

Év úszója-szavazás: román és magyar sportoló is van a dobogón
Hirdetés
2026. január 13., kedd

Nemzeti Sport Gála: Kós Hubert és Márton Luana a 2025-ös év sportolói

A férfiaknál Kós Hubert világbajnok úszót, a nőknél Márton Luana világbajnok tekvondóst választotta meg a 2025-ös év sportolójának a Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ).

Nemzeti Sport Gála: Kós Hubert és Márton Luana a 2025-ös év sportolói
2026. január 12., hétfő

Montenegró legyőzése csoportelsőséget ér a magyar vízilabda-válogatottnak

A magyar válogatott 13-10-re nyert a montenegrói csapat ellen hétfőn a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokság második fordulójában.

Montenegró legyőzése csoportelsőséget ér a magyar vízilabda-válogatottnak
2026. január 11., vasárnap

Vízilabda: győzelemmel kezdték Vancsik Leventéék a belgrádi Európa-bajnokságot

Románia válogatottja győzelemmel kezdte a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokságot, amelynek második napján 15-7-re felülmúlta Szlovákia együttesét. Vancsik Leventéékre a továbbiakban a török és az olasz vízilabda-válogatott vár a csoportban.

Vízilabda: győzelemmel kezdték Vancsik Leventéék a belgrádi Európa-bajnokságot
Hirdetés
2026. január 10., szombat

A franciák legyőzésével rajtolt a magyar válogatott

A magyar válogatott főként kiváló védekezésének köszönhetően 15–7-re nyert a francia csapat ellen a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokság szombati nyitónapján.

A franciák legyőzésével rajtolt a magyar válogatott
2026. január 10., szombat

Férfi kézilabda Eb-felkészülés: tízgólos magyar siker Románia ellen

A magyar férfi kézilabda-válogatott 33–23-ra legyőzte Romániát a péntek este Győrben rendezett Eb-felkészülési mérkőzésen. A két ország kézilabda-válogatottjainak ez volt a 81. egymás elleni meccse, az örökmérleg egyelőre még a románok javára billen.

Férfi kézilabda Eb-felkészülés: tízgólos magyar siker Románia ellen
2026. január 09., péntek

Nagy nap a pénteki a Dacia számára a Dakaron

Az autósok mezőnyében az ötszörös győztes katari Nasszer al-Attijah volt a leggyorsabb a Dakar-rali pénteki hatodik szakaszán, ezzel pedig az összetettben is átvette a vezetést, míg a motorosoknál az ausztrál Daniel Sanders előnye 45 másodpercre csökkent.

Nagy nap a pénteki a Dacia számára a Dakaron
Hirdetés
2026. január 08., csütörtök

Magyar válogatott kézilabdázók igazoltak a bukaresti csapathoz

Az egyaránt Európa-bajnoki bronzérmes Faluvégi Dorottya és Kuczora Csenge a Bukaresti CSM női kézilabdacsapatához igazol.

Magyar válogatott kézilabdázók igazoltak a bukaresti csapathoz
2026. január 08., csütörtök

Gyászol a magyar vízilabda: elhunyt Kemény Ferenc

93 éves korában elhunyt Kemény Ferenc, a háromszoros olimpiai bajnok szövetségi kapitány Kemény Dénes édesapja, a magyar vízilabda legendás nevelőedzője.

Gyászol a magyar vízilabda: elhunyt Kemény Ferenc
2026. január 08., csütörtök

„Magyar vízilabdázó csakis éremért küzd”. Válogatott pólósok a Krónikának az Eb-kilátásokról

Fiatalos csapattal és lendülettel vág neki a magyar férfi vízilabda-válogatott a szombaton elrajtoló belgrádi Európa-bajnokságnak. Jansik Szilárd és Vigvári Vendel arról nyilatkozott a Krónikának, milyen elvárásokkal utaznak a 37. kontinenstornára.

„Magyar vízilabdázó csakis éremért küzd”. Válogatott pólósok a Krónikának az Eb-kilátásokról
Hirdetés
Hirdetés