Hirdetés

Ronaldót a románok búcsúztatják el

Argentína futballválogatottja előtt Brazíliával is megmérkőzik idén a román nemzeti csapat: a brazil szövetség tegnap megerősítette a hírt, és egyúttal közölte, a románok elleni, június 7-én Sao Paulóban megrendezendő összecsapás egyben a visszavonulását nemrég bejelentő Ronaldo búcsúmeccse is lesz.

Páva Adorján

2011. március 03., 09:272011. március 03., 09:27

A brazil–román találkozót a Corinthians otthonában, a Pacaembu-arénában rendezik meg, ott, ahol a legendás csatár utoljára futballozott aktív játékosként. „Ronaldo megérdemel egy búcsúmeccset, és a szurkolók szintúgy megérdemlik, hogy »O Fenomeno« még egyszer pályára lépjen a címeres mezben Brazíliában” – nyilatkozta Ricardo Teixeira, a brazil szövetség elnöke.

A kétszeres világbajnok Ronaldo – aki az 1994-es sikerkor még csak a cserepadon ült, de a 2002-es diadalkor 8 lőtt góllal vezette győzelemre csapatát, és összesen 15 találatával a világbajnokságok összetett góllövőlistájának élén áll – február közepén jelentette be, „az esze még akarja a futballt, de a teste már nem”, ezért 34 évesen befejezi aktív pályafutását. Ronaldo összesen 97 alkalommal szerepelt a selecaóban, ezeken a mérkőzéseken 62-szer volt eredményes. A nemzetközi szövetségnél (FIFA) háromszor is (1996, 1997, 2002) az év legjobbjának választott, kétszeres aranylabdás (1997, 2002) csatár utoljára a 2006-os vb negyeddöntőjében, a Franciaországtól elszenvedett 1-0-s vereség alkalmával játszott a brazil válogatottban.

A román meccs most kapóra jön a brazil szövetségnek, hogy egyúttal Ronaldót is elbúcsúztassák – érdekesség, hogy három nappal ezt megelőzően, június 4-én Brazília Hollandiát látja vendégül szintén barátságos meccsen Goianiában, ám Ronaldótól inkább a Corinthians stadionjában, a Románia elleni meccsen köszönnek el. Răzvan Lucescu együttese a Sao Pauló-i meccs után Dél-Amerikában marad, ugyanis 11-én Kolumbiával is megmérkőzik, a helyszínről később döntenek. „Fel akarjuk készíteni a válogatott új nemzedékét a 2014-es vb-re, amelyet Brazíliában rendeznek. Fontos, hogy a fiatal játékosok erős ellenfelekkel találkozzanak, hogy saját bőrükön érezzék, milyen Dél-Amerikában játszani” – fogalmazott Ionuţ Lupescu, a FRF igazgatója.

Két hónappal ezután, augusztus 11-én Románia már Bukarestben méri össze erejét a dél-amerikai kontinens másik nagyágyújával, Argentínával, amelyet az új nemzeti stadion, a Naţional Arena felavatására hívott meg. Messiék romániai fellépése egymillió eurójába kerül a FRF-nek, de Lupescu jelezte, a három nyári barátságos meccs tévéközvetítési jogát „csomagban”, egyetlen csatornának szeretnék eladni, mégpedig körülbelül ugyanannyiért, azaz egymillió euróért. Érdekesség, hogy a FRF éppen akkor szervezett le sztárcsapatok elleni meccseket, amikor a román válogatott mélyponton van: 57. válogatottként az eddigi legrosszabb helyezését jegyzi a FIFA-világranglista 1993 óta íródó történetében. Románia idén két döntetlent játszott a februári ciprusi tornán Ukrajnával és Ciprussal. Az Eb-selejtezőkben idén még hét meccset játszik: legközelebb március 26-án Bosznia-Hercegovina otthonába látogat, 29-én pedig Luxemburgot fogadja.
 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 10., péntek

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut

Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut
Hirdetés
2026. április 10., péntek

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének
2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
Hirdetés
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
Hirdetés
Hirdetés