
Fotó: Rompres
A csehek ezután szintet váltottak: Baros bólintása még mellé szállt, ám egy szöglet után a Petit által „elhagyott” Sionko 6 méterről már a hálóba fejelte a játékszert. A jó iram nem csökkent az első félidő hátralevő részében sem. A gólok által felhergelt védelmek kemény belépőkkel próbáltak megálljt parancsolni az 1-1 ponttal elégedetlennek tűnő csatároknak, akik szünetig már csak veszélyeztetni tudtak, betalálni nem. Fordulás után a luzitánok áttolták a játékot korábbi térfelükre, de a 15 méterről, jobbra kisodródva kétszer is próbálkozó Nuno Gomes, majd Simao révén sem jutottak előnyhöz. Ronaldo viszont a 63. percben már középről – szintén 15-ről – lőtt Deco beadása nyomán, és a labda a fű mentén süvítve a jobb sarokban kötött ki. A csehek nem sokkal később a portugál kapu elé beívelt labdával veszélyeztettek, ami csupán egy újabb luzitán középhátvéd, Meira becserélését eredményezte. A 85. percben viszont Sionko szabadon, 7 méterről fejelt Ricardo kapujára, de a hálóőr kitolta a felsőléc alól a játékszert. A törökök után a kitámadó cseheket is megbüntették a hosszabbításban a portugálok: a csereként beállt Quaresma az üres kapuba passzolta Ronaldo labdáját.
A csoport, 2. forduló: Csehország– Portugália 1-3 (1-1). Genf, Stade de Geneve, 30 ezer néző. Vezette: Kirosz Vasszarasz (görög). Gólszerzők: Sionko 17., ill. Deco 8., C. Ronaldo 63., Quaresma 90+1. Csehország: Petr Cech – Grygera, Ujfalusi, Rozehnal, Jankulovski – Galásek (Koller 73.) – Polák, Matejovsky (Vlcek 68.) – Plasil (Jarolim 86.), Sionko – Baros. Portugália: Ricardo – Bosingwa, Carvalho, Pepe, Paulo Ferreira – Petit, Joao Moutinho (Fernando Meira 74.) – Cristiano Ronaldo, Deco, Simao Sabrosa (Quaresma 79.) – Nuno Gomes (Hugo Almeida 78.).
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.