Hirdetés

Románia pengeélen táncolva verte Fehéroroszországot az Eb-selejtezőkben

Törökvész Magyarországon • Labdarúgás Második hazai találkozóját is elveszítette a magyar labdarúgó-válogatott az Európa-bajnoki selejtezőkben, míg Románia, nehéz perceket megélve, de végül két góllal legyőzte Bukarestben Fehéroroszországot. Bozsik Péter csapata a második játékrész első felében tudta csak tartani a lépést Törökország legjobbjaival, ám akkor sem sikerült góllal válaszolni Tuncay találatára. Gera szabadrúgásból lőtt kapufáján kívül alig akadt említésre való magyar helyzet, a törökök nem sziporkázva, de megérdemelten tértek haza három ponttal. „Nem volt igazán reális esélyünk a kijutásra, s ezt két hazai vereségünk sem növelte” – jelentette ki a magyar szövetségi kapitány, aki ismét azt nehezményezte, hogy nem sikerült megvalósítani az eltervezett rövid passzokra épülő játékot. A magyar válogatott szerdán Málta ellen javíthat.

Gazda Árpád

2006. október 09., 00:002006. október 09., 00:00

Románia nemzeti tizenegyének játékán is van még javítanivaló, ugyanis ismét felidézte a Bulgária elleni összecsapás azon pillanatait, amikor a vendégek kétgólos hátrányból percek alatt kiegyenlítettek. Mutu és Marica hamar betalált, ám újabb román gól helyett szépítettek a vendégek, és több lehetőségük is adódott az egyenlítésre, Goian bravúrja azonban ezúttal mindenkit megnyugtatott. „Teljesítettük feladatunkat, begyűjtöttük a három pontot. Bőven akadnak még gondok, de játékunk fejlődést mutat, most már bárkinek meggyűlhet velünk a baja” – nyilatkozta Victor Piţurcă, a románok szövetségi kapitánya.
Európa-bajnoki selejtezők, C csoport: Magyarország–Törökország 0-1 (Tuncay 39.), Moldova– Bosznia-Hercegovina 2-2, Görögország–Norvégia 1-0. A csoport állása: 1. Görögország 6 pont/ 2 mérkőzés (2-0), 2. Norvégia 6/3 (6-2), 3. Törökország 6/2 (3-0), 4. Bosznia-Hercegovina 4/3, 5. Magyarország 3/3, 6. Moldova 1/3, 7. Málta 0/2.
G csoport: Románia–Fehéroroszország 3-1 (Mutu 8., Marica 10., Goian 76., ill. Kornilenko 20.), Bulgária–Hollandia 1-1, Szlovénia–Luxemburg 2-0. A csoport állása: 1. Románia 7/3 (7-3), 2. Hollandia 7/3 (5-1), 3. Bulgária 5/3, 4. Szlovénia 3/2, 5. Fehéroroszország 1/3 (3-5), 6. Albánia 1/2 (2-4), 7. Luxemburg 0/2.


További mérkőzések, A csoport: Szerbia–Belgium 1-0, Portugália–Azerbajdzsán 3-0, Kazahsztán–Lengyelország 0-1, Örményország–Finnország 0-0. A csoport állása: 1. Szerbia 7 pont/3 mérkőzés, 2. Finnország 5/3, 3. Portugália 4/2 (4-1), 4. Belgium 4/3 (1-1), 5. Lengyelország 4/3 (3-4), 6. Kazahsztán 2/3, 7. Örményország 1/2 (0-1), 8. Azerbajdzsán 1/3 (1-5). B csoport: Feröer-szigetek–Litvánia 0-1, Skócia–Franciaország 1-0, Olaszország–Ukrajna 2-0. A csoport állása: 1. Skócia 9/3, 2. Franciaország 6/3, 3. Olaszország 4/3 (4-4), 4. Litvánia 4/3 (3-3), 5. Ukrajna 3/2 (3-4), 6. Grúzia 3/3 (8-6), 7. Feröer-szigetek 0/3. D csoport: Wales–Szlovákia 1-5, Csehország–San Marino 7-0, Ciprus–Írország 5-2. A csoport állása: 1. Csehország 9/3, 2. Németország 6/2 (14-0), 3. Szlovákia 6/3 (11-5), 4. Ciprus 3/2, 5. Írország 0/2 (2-6), 6. Wales 0/2 (2-7), 7. San Marino 0/2 (0-20). E csoport: Oroszország–Izrael 1-1, Anglia–Macedónia 0-0, Horvátország–Andorra 7-0. A csoport állása: 1. Anglia 7/3 (6-0), 2. Izrael 7/3 (6-2), 3. Horvátország 4/2 (7-0),  4. Macedónia 4/3 (1-1), 5. Oroszország 2/2 (1-1), 6. Észtország 0/2 (0-2), 7. Andorra 0/3 (1-16). F csoport: Dánia–Észak-Írország 0-0, Lettország–Izland 4-0, Svédország–Spanyolország 2-0. A csoport állása: 1. Svédország 9/3, 2. Dánia 4/2  (2-0), 3. Észak-Írország 4/3 (3-5), 4. Lettország 3/2 (4-1), 5. Spanyolország 3/3 (6-5), 6. Izland 3/3 (3-6), 7. Liechtenstein 0/2.

--------

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 15., szombat

Cseke: még néhány évig várni kell a nagyváradi, a temesvári és a brassói stadion állami finanszírozására

2028-ig elhalasztják négy stadion állami költségvetésből történő, 2024-ben jóváhagyott finanszírozását – jelentette be Cseke Attila ügyvivő fejlesztési miniszter.

Cseke: még néhány évig várni kell a nagyváradi, a temesvári és a brassói stadion állami finanszírozására
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Közzétették az alig több mint egy hónap múlva rajtoló jégkorong Erste Liga menetrendjét

Az Újpest vendégeként kezdi az új idényt a címvédő Gyergyói HK a jégkorong Erste Liga alapszakaszában, szeptember 18-án.

Közzétették az alig több mint egy hónap múlva rajtoló jégkorong Erste Liga menetrendjét
2026. július 26., vasárnap

Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon

A világbajnoki címvédő Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 41. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap a Hungaroringen.

Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon
Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon
2026. július 26., vasárnap

Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon

2026. július 22., szerda

Nagyon fontos a mentális felkészülés is. Ilyés Ferenc MKSZ-elnök a fiatal kézilabdázók szintugrásáról

A Kolozsváron junior Európa-bajnokságot nyert magyar kézilabdázók mentálisan is erősek, ami nagyon fontos a sportban – jelentette ki a Krónikának Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség székelyudvarhelyi származású elnöke.

Nagyon fontos a mentális felkészülés is. Ilyés Ferenc MKSZ-elnök a fiatal kézilabdázók szintugrásáról
Hirdetés
2026. július 20., hétfő

„Helyén volt a szívünk”. Főszereplők értékelték a Krónikának a magyar junior kézilabda-válogatott kolozsvári Eb-diadalát

Sótonyi László, a magyar férfi junior kézilabda-válogatott szövetségi edzője szerint az volt a siker kulcsa az Európa-bajnokság döntőjében, hogy tanítványai mentálisan összezavarták a svédeket, akik nem tudták a saját játékukat játszani.

„Helyén volt a szívünk”. Főszereplők értékelték a Krónikának a magyar junior kézilabda-válogatott kolozsvári Eb-diadalát
2026. július 20., hétfő

Labdarúgó-vb: Európába „vándorolt” az aranyérem

Az Európa-bajnok spanyol válogatott hosszabbításban 1-0-ra legyőzte a címvédő argentin csapatot vasárnap az észak-amerikai labdarúgó-világbajnokság New York-i döntőjében, így története során másodszor lett aranyérmes.

Labdarúgó-vb: Európába „vándorolt” az aranyérem
2026. július 19., vasárnap

Erdély fővárosában nyert aranyérmet a magyar junior férfi kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon

Hosszabbítás után a tizennégy gólig jutó Gazsó Péter vezérletével 34-32-re legyőzte a magyar férfi kézilabda junior válogatott Svédországot a kolozsvári U-20-as Európa-bajnokságon a vasárnap esti döntőben, így aranyéremmel térhet haza a torn&a

Erdély fővárosában nyert aranyérmet a magyar junior férfi kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon
Hirdetés
2026. július 19., vasárnap

Tízgólos meccsen dőlt el, ki a bronzérmes a labdarúgó-világbajnokságon

Az angol válogatott végzett a harmadik helyen az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban rendezett labdarúgó-világbajnokságon, miután szombaton Miamiban 6-4-re legyőzte a francia csapatot.

Tízgólos meccsen dőlt el, ki a bronzérmes a labdarúgó-világbajnokságon
2026. július 17., péntek

Teljesült a szövetségi edző kívánsága, döntőt játszik a magyar junior kézilabda-válogatott Kolozsváron

A magyar férfi junior kézilabda-válogatott 31-24-re legyőzte Szlovéniát az erdélyi korosztályos Európa-bajnokság pénteki kolozsvári elődöntőjében. A magyar csapat vasárnap a svédekkel döntőzik.

Teljesült a szövetségi edző kívánsága, döntőt játszik a magyar junior kézilabda-válogatott Kolozsváron
2026. július 17., péntek

Huszonkét év után éremért küzd a magyar junior kézilabda-válogatott az erdélyi Eb-n

Bejutott a négy közé Magyarország férfi junior kézilabda-válogatottja az Erdélyben zajló Európa-bajnokságon, miután a negyeddöntőben csütörtök este legyőzte a német csapatot.

Huszonkét év után éremért küzd a magyar junior kézilabda-válogatott az erdélyi Eb-n
Hirdetés
Hirdetés