Hirdetés

Románia vb-pótselejtezős, harmadikok a magyarok

Románia futballválogatottja pótselejtezőt játszhat a 2014-es brazíliai világbajnoki szereplésért, Magyarország – a törököket visszaelőzve – harmadik helyen zárt a D csoportban.

Páva Adorján

2013. október 16., 16:542013. október 16., 16:54

A legjobb esélyekkel pályára lépő román labdarúgó-válogatott jött ki győztesen a világbajnoki selejtezők D csoportjának második helyéért vívott párharcból a küzdelmek keddi zárónapján. Victor Piţurcă tanítványai 2-0-ra verték a vendég Észtországot, és mivel Törökország hazai pályán hasonló arányban kikapott a biztos csoportelső hollandoktól, Románia lett a második, így pótselejtezőt játszhat. A kilenc európai selejtezőcsoportból a B jelűből került ki a leggyengébb második helyezett (Dánia), amely már nem küzdhet tovább.

Hétfőn sorsolnak
A pótselejtezők párosításait hétfőn sorsolják ki. A nyolc válogatottból négyet kiemelnek az októberi, csütörtökön közlendő FIFA-ranglistán elfoglalt helyek alapján. A szeptemberi rangsorban még 31. Románia biztosan erősebb ellenfelet kap: a jelenlegi állás szerint Horvátországgal (10. a rangsorban), Portugáliával (11.), Görögországgal (12.) vagy Svédországgal (22.) kerülhetnek szembe.

A sorsoláson még Franciaország (25.) és Ukrajna (26.), illetve a selejtezőket még a hatodik értékcsoportból kezdő, de az E jelű hatosban Szlovéniát, Norvégiát, Albániát és Ciprust is megelőző Izland (54.) izgulhat. A pótselejtezők első meccseit november 15-én, a visszavágókat 19-én rendezik.

Victor Piţurcă román szövetségi kapitány biztos volt benne, hogy Hollandia sportszerűen áll ki Törökországban, és tudásának megfelelően játszik. Ezt a szakvezető azzal támasztotta alá, hogy a 2008-as Eb-n saját bőrükön érezték a németalföldiek profi hozzáállását, amikor is az Oranje biztos csoportelsőként elütötte a továbbjutástól Romániát. „Boldogok vagyunk, hogy pótselejtezőt játszhatunk, élni akarunk esélyeinkkel, akárkivel kerülünk szembe. Mindegyik lehetséges ellenfél nagyon erős, nem mi leszünk a favoritok – nyilatkozta a szakvezető, aki el akarja kerülni a túlzott lelkesedést. – Legyünk realisták, a pótselejtező még semmit nem jelent. Az lenne szenzációs, ha kijutnánk a vb-re.”

Formaigazoló magyar zárás
A selejtezők zárónapján a magyar közvélemény által mély gödörbe temetett piros-fehér-zöld nemzeti tizenegy Andorra ellen sem tudott újítani: a Csábi József megbízott kapitány által felkészített válogatott nyögvenyelősen verte 2-0-ra a kontinens egyik leggyengébb csapatát.

Nikolics Nemanja első válogatottbeli találata az 52. percben született, majd egy öngóllal alakult ki a végeredmény – ez akkor sem ért volna semmit, ha a románok döntetlent játszanak Észtországgal, ugyanis Szalaiéknak ez esetben hatot kellett volna rúgniuk, hogy megelőzzék Maricaékat. Magyar szempontból az a keddi játéknap egyetlen pozitívuma, hogy a törökök vereségének köszönhetően a csoport harmadik helyén zártak – ezzel gyakorlatilag teljesítették a minimális elvárást, az őszi bukaresti és a hollandiai megaláztatás tudatában azonban ez „olcsó vigasz” a magyar szurkolók szemében.

Csábi József ugyanakkor megpróbálta fényezni a dolgokat, azt az amúgy tagadhatatlan tényt hangsúlyozva, hogy az összképet tekintve a jelenlegi az elmúlt évtizedek legjobb magyar válogatottja: „Lezártunk egy világbajnoki selejtezősorozatot, harmadikok lettünk. Azt gondolom, hogy egy tíz fordulóból álló sorozat viszonylag reális képet ad – az, hogy a törököket megelőztük, az is egy pozitívum. Az elmúlt húsz év két legsikeresebb szereplése a 2012-es Eb selejtezője és a mostani világbajnokságé volt, Egervári Sándor vezetésével – erre büszkének kell lennünk.”

Csányi külföldi sztáredzőt akar
A vb-selejtezők zárultával Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) elnöke hétfőn kiértékelőt tartott, amely során közölte, az MLSZ munkáját nem csak a válogatott teljesítménye tükrözi, ezért ő és a vezetőség nem mond le. Az új szövetségi kapitányról elmondta, várhatóan külföldi szakember lesz: hét-nyolc név van a kalapban. Három-négy olyané, aki már vezetett európai topcsapatot, mert „tapasztalt, kemény edző kell”. Csányi Huszti Szabolcsról is beszélt – az elnök szerint van visszaút a válogatottba a Bundesligában jól teljesítő, ám Egervárival korábban összeveszett játékos számára. A sportvezető továbbra is hisz a magyar labdarúgás megtisztulásában és felemelésében, ezt első sorban az edző- és utánpótlásképzés megreformálásával képzeli el, no meg a magyarországi nevelésű játékosok számának kötelező növelésével az NB I-es csapatoknál.

Kijutottak a bosnyákok
Kedden Európából – története során először – Bosznia-Hercegovina, illetve Anglia, Oroszország és Spanyolország biztosította be csoportelsőségét, azaz vb-részvételét. Dél-Amerikából az utolsó fordulóban Chile és Ecuador biztosította helyét a vb-n, míg Uruguay – rosszabb gólkülönbsége miatt – interkontinentális pótselejtezőre kényszerül Jordániával. Az észak- és közép-amerikai zónából (CONCACAF) Honduras jutott tovább harmadikként, Mexikó interkontinentális pótselejtezőt játszik Új-Zélanddal. Az afrikai továbbjutók később derülnek ki.

Európai vb-selejtezők, D csoport, utolsó forduló:

Magyarország–Andorra 2-0 (Nikolics 52., Lima 77. – öngól)
Románia–Észtország 2-0 (Marica 30. – 11-esből, 80.)
Törökország–Hollandia 0-2 (Robben 7., Sneijder 46.).

A D csoport végeredménye:
1. Hollandia            10    9    1    0    34-5      28
2. Románia             10    6    1    3    19-12    19
3. Magyarország   10    5    2    3     21-20    17
4. Törökország      10    5    1    4    16-9      16
5. Észtország        10    2    1    7      6-20      7
6. Andorra             10    0    0    10    0-30      0


Az eddigi biztos vb-résztvevők

Ázsia: Ausztrália, Irán, Japán, Dél-Korea.
Dél-Amerika: Brazília (házigazda), Argentína, Kolumbia, Chile, Ecuador.
Európa: Hollandia, Olaszország, Belgium, Németország, Svájc, Oroszország, Bosznia-Hercegovina, Anglia, Spanyolország.
Közép- és Észak-Amerika: Egyesült Államok, Costa Rica, Honduras.

Európai pótselejtezős csapatok: Horvátország, Portugália, Görögország, Svédország, Franciaország, Ukrajna, Románia, Izland.
Interkontinentális pótselejtezők: Új-Zéland–Mexikó, Jordánia–Uruguay.


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
2026. március 29., vasárnap

Kórházba került a román szövetségi kapitány

Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.

Kórházba került a román szövetségi kapitány
2026. március 29., vasárnap

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája
Hirdetés
Hirdetés