
Románia nem tudott meglepetést okozni az olaszok ellen 11-5-re elveszített mérkőzésen, miközben Magyarország férfi vízilabdacsapata – az ijesztő első negyed után „feltámadva” – 12-6-ra verte Oroszország legjobbjait a Belgrádban zajló Európa-bajnokságon.
2016. január 14., 17:272016. január 14., 17:27
A csoportkör második fordulójában tehát szerda este érvényesült a papírforma. Dejan Sztanojevics szövetségi kapitány piros-sárga-kék kerete végig alárendelt szerepben játszott, ellenfele még úgy is klasszisokkal magasabb szintet képviselt, ha a találkozó után nyilatkozó pólósuk, Fabio Baraldi szerint nem adtak ki mindent magukból.
A szerb szakember sem vitatta a két együttes közötti különbséget, de panaszkodott romániai tanítványai hozzáállására. „Amikor ilyen színvonalú ellenfeled van, maximálisan kell összpontosítanod és ösztönöznöd magad. Minden energiát a védelemre és a labda hatékony megjátszására kell fordítani. Egyáltalán nem vagyok elégedett, változtatnunk kell a mentalitásunkon” – szögezte le.
Azt már eddigi is sejteni lehetett, hogy a C csoportban az olaszok végeznek majd az első helyen, míg a nyitókörben a grúzokat legyőző Romániának a pénteki, németek elleni összecsapáson (19.45) lesz esélye elcsípni a második pozíciót. Ha ez sikerül, akkor a D csoport harmadik helyezettjével játszhatnak az egyenes kieséses folytatásban.
Ebben a kvartettben szerepel Magyarország, amely bár az oroszok elleni első negyedben „otthon hagyta” a védelmét, 4-1-es hátrányból felzárkózva végül magabiztosan verte az oroszokat. Mivel Benedek Tibor legénysége a nyitókörben remizett a görögökkel, így a végső sorrend a pénteki meccsektől függ. A magyarok várhatóan simán verik majd a sereghajtó törököket (10.30) – akiket a görögök 21-6-ra vertek szerdán –, de a csoportelsőséget az orosz–görög összecsapás eredménye is befolyásolja.
A C csoportban jelenleg Olaszország (6 pont), Románia (3), Németország (3), Grúzia (0) a sorrend, míg a D csoportban Görögország (4), Magyarország (4), Oroszország (3), Törökország (0) az összetett állása. Az már eldőlt tehát, hogy Olaszország az első helyen végez, és a másik négyesben biztos sereghajtó Törökországgal játszik vasárnap, de hogy aznap lesz-e magyar–román csata a nyolcaddöntőben, csak pénteken derül ki.
Az A és a B kvartett mérkőzései csütörtök este fejeződnek be; utóbbi négyesben Horvátország 22-2-re legyőzte a sereghajtó Máltát, a végső sorrendet a szerb–francia meccs alakítja ki. A csütörtök esti találkozók előtt az A csoportban is csak a szlovákok utolsó helye volt biztos, a spanyol, montenegrói és holland csapat közötti sorrend késő este válik véglegessé.
Szombaton különben az A és a B csoport győztesei keresztbe játszanak a negyedik helyezettekkel, akárcsak a két vartett második és harmadik helyezettjei. Ugyanezen szabály szerint alakul ki a párosítás a C és a D csoport összevont mezőnye számára, ahol Románia és Magyarország a nyolcaddöntőből való továbbjutásra pályázik.
Ami a női mezőnyt illeti, Magyarország az A csoportban 27-1-re legyőzte a törököket, Hollandia pedig 28-2-re verte Portugáliát. A hölgyek két hatos csoportban küzdenek.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!