Hirdetés

Románia hokiválogatottja visszajutott az egyes divízióba

Belgium és Spanyolország legyőzésével (előbbit 4-3-ra, utóbbit 7-1) Románia már a vasárnapi, Izland elleni utolsó meccs előtt bebiztosította első helyét a felnőtt férfi jégkorong-világbajnokság divízió 2/A-s csoportjában, ezáltal pedig teljesítette célkitűzését, és egy év szünet után visszatérhet az egyes divízió B csoportjába. 

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2015. április 19., 17:022015. április 19., 17:02

„Ez az eredmény akkor válik majd teljessé, ha bebizonyítjuk, hogy ott bent tudunk maradni\" – idézte a válogatott svéd szövetségi kapitányát a sportági szövetség hivatalos honlapja.

Greg Lindqvist rámutatott, hogy a Reykjavíkban rendezett divíziós vb-n szereplő keretének nem volt egyszerű feladata a belgák ellen, de miután 3-0-s hátrányba kerültek, Ónódi kapus és Gliga „helyrerakta\" a találkozót. „Nagy nyomás alá helyeztek minket, olyan körülmények között, amikor nekünk épp a leggyorsabb védőink hiányoztak. Az első sorunk viszont jól működött\" – ecsetelte a szakember.

A Gliga–Zsók–Mihály alkotta támadósor valóban hatékonynak bizonyult, és nem csak ezen a találkozón, hanem az előtte lévő meccseken is gólerős triót alkottak. Mellettük Lőrincz, Bíró, Molnár vagy épp Trancă Dániel is gólerős volt, a szakemberek szerint igazi csapatmunkát végeztek. „Hat játékosunk visszatért azok közül, akik tavaly hiányoztak.

Nagyon fontos szereplő Goga Attila, a csapatkapitány, valamint a most debütáló fiatalok, Ónódi és Trancă. Vannak ugyan hárman, akik itt Reykjavíkban befejezték nemzetközi szereplésüket, de majd megpróbálunk megoldást találni a pótlásukra\" – tette hozzá Lindqvist, aki már a folytatásra összpontosít. Goga szerint most bebizonyították, hogy teljes kerettel és ambícióval képesek magasabb szinten hokizni, amely optimizmussal tölti el a csoportváltás kapcsán is.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. november 14., péntek

Előrejelzés: a magyar válogatottnak több mint 80 százalékos az esélye a pótselejtezős hely megcsípésére

A magyar labdarúgó-válogatottnak több mint 80 százaléka esélye van arra, hogy megszerezze a világbajnoki selejtezők F csoportjában a pótselejtezőt érő második helyet.

Előrejelzés: a magyar válogatottnak több mint 80 százalékos az esélye a pótselejtezős hely megcsípésére
Hirdetés
2025. november 13., csütörtök

Magyar győzelem az örmények ellen, Ronaldóék botlása miatt még nem biztos Vargáék pótselejtezős helye

Magyarország labdarúgó-válogatottja legyőzte Örményország együttesét a világbajnoki selejtezősorozat F csoportjának ötödik fordulójában, így nagy lépést tett a pótselejtező felé.

Magyar győzelem az örmények ellen, Ronaldóék botlása miatt még nem biztos Vargáék pótselejtezős helye
2025. november 13., csütörtök

Letámadja a magyarellenességet a román szövetség

Részben a magyarellenesség visszaszorítása érdekében alkalmaz oktató célzatú „önbüntetést” a Román Labdarúgó-szövetség.

Letámadja a magyarellenességet a román szövetség
2025. november 13., csütörtök

Szoborállítással tiszteleg szülőfaluja Helmut Duckadam emléke előtt, halálának első évfordulóján

Az Arad megyei Szemlak községben felavatták Helmut Duckadam BEK-győztes futballkapus egész alakos szobrát, amelyet csütörtök délben lepleztek le a néhai labdarúgó özvegye és családtagjai körében.

Szoborállítással tiszteleg szülőfaluja Helmut Duckadam emléke előtt, halálának első évfordulóján
Hirdetés
2025. november 11., kedd

Sima váradi vereség a vízilabda Bajnokok Ligájában

Elszenvedte második vereségét a Nagyváradi VSK a férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportkörében. A Körös-parti együttes a kedd esti harmadik fordulóban simán kikapott hazai medencében az olasz Bresciával szemben, így lecsúszott csoportja harmadik helyére.

Sima váradi vereség a vízilabda Bajnokok Ligájában
2025. november 10., hétfő

Belényesi Dávidék a szívüket is kiteszik a medencében a váradi vízilabdacsapat előmeneteléért

Tavalyi kiváló szereplésének megismétlése, a legjobb nyolc közé jutás szempontjából nagyon fontos mérkőzés vár a férfi vízilabda Bajnokok Ligájában a Nagyváradi VSK-ra, amely a kőkemény Brescia együttesét fogadja kedden.

Belényesi Dávidék a szívüket is kiteszik a medencében a váradi vízilabdacsapat előmeneteléért
2025. november 10., hétfő

Derült égből edzőváltás a Csíkszeredai Sportklubnál

Peteris Skudra lett a jégkorong Erste Ligában szereplő Csíkszeredai Sportklub vezetőedzője. A klub honlapja hétfőn számolt be arról, hogy a szlovák Extraligából érkező lett szakember a héten már megkezdi a munkát a Sportklubnál.

Derült égből edzőváltás a Csíkszeredai Sportklubnál
Hirdetés
2025. november 09., vasárnap

Szoboszlai és Kerkez is mindent megtett, mégis csúnyán kikapott a Liverpool

Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos csapata, a címvédő Liverpool FC 3-0-ás vereséget szenvedett a Manchester City vendégeként az angol labdarúgó-bajnokság 11. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén.

Szoboszlai és Kerkez is mindent megtett, mégis csúnyán kikapott a Liverpool
2025. november 09., vasárnap

Forma-1-es Brazil Nagydíj: győzött és növelte előnyét Lando Norris

Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Brazil Nagydíjat vasárnap Sao Paulóban, ezzel a sikerrel tovább növelte az előnyét a világbajnoki pontverseny élén csapattársával, az ötödikként célba érő Oscar Piastrival szemben.

Forma-1-es Brazil Nagydíj: győzött és növelte előnyét Lando Norris
2025. november 08., szombat

Végső búcsú Nagyváradon Jenei Imrétől

Végső nyugalomra helyezték szombaton délután a nagyváradi Rulikowski Városi Köztemetőben Jenei Imrét, a magyar és a román labdarúgó-válogatott egykori szövetségi kapitányát, aki 1986-ban a Bukaresti Steauával megnyerte a Bajnokcsapatok Európa-kupáját.

Végső búcsú Nagyváradon Jenei Imrétől
Végső búcsú Nagyváradon Jenei Imrétől
2025. november 08., szombat

Végső búcsú Nagyváradon Jenei Imrétől

Hirdetés
Hirdetés