
A románok magukban és a hollandokban bízva, a törökök saját erejükre hagyatkozva, a magyarok pedig megint csak a csodában reménykedve várják a labdarúgó-világbajnoki selejtezők keddi zárását.
2013. október 14., 19:362013. október 14., 19:36
A D csoport utolsó fordulójának legfőbb tétje a második, pótselejtezőt érő hely megszerzése, amelyre matematikailag még mindig három csapat pályázik. A leginkább Románia és Törökország bizakodhat, hiszen az Andorrát fogadó Magyarország gyakorlatilag csak akkor veheti vissza a második helyet, ha előbbi riválisa kikap otthon Észtországtól, ugyanakkor a törökök is alulmaradnak a vendég Hollandiával szemben.
Bukaresti és isztambuli döntetlen esetén a piros-fehér-zöldek beérhetnék pontszámban az előttük álló két válogatottat, ám a pénteken a hollandoktól elszenvedett 8-1-es vereség akkorát rontott a gólkülönbségükön, hogy ez esetben a románokat egy legkevesebb hatgólos, a törököket pedig egy tízgólos keddi győzelemmel tudnák megelőzni.
Reális esélyük így a románoknak és a törököknek van a második hely megszerzésére. Victor Piţurcă szövetségi kapitány bízik csapatában és esélyeiben, ugyanakkor nem úgy tekint az észtek elleni meccsre, mint ami már a zsebben lenne.
„Észtországnak értékes, kiszámíthatatlan válogatottja van. Két éve Eb-pótselejtezőt játszottak; ebben a sorozatban gyengébben teljesítettek, de megfogták a hollandokat. Nem tarok tőlük, de azért foglalkoztatnak” – nyilatkozta hétfőn a román szövetségi kapitány, aki tisztában van vele, hogy sorsuk nem csak saját kezükben van, de elismerte, hogy ha a törökök megverik a hollandokat, akkor megérdemlik a második helyet.
A jó esélyeit többször elpackázó Magyarország Egervári Sándor lemondása után áll ki a selejtezők utolsó, egyben legkönnyebbnek ígérkező mérkőzésén. A volt kapitány segítője, az ezen a meccsen megbízott szakvezetőként irányító Csábi József lesz a 49. szövetségi kapitány a magyar futball történetében.
A korábban alacsonyabb osztályban, illetve másodedzőként dolgozó Csábi még nem irányított NB I-es csapatot – legutóbb Puskás Ferenc mondhatta ezt el magáról a magyar kapitányok közül. Ha Csábi József megnyeri az Andorra elleni meccset, azután pedig új szakvezetőt neveznek ki, akkor ő lesz a harmadik magyar kapitány, aki hibátlan mérleggel zárja megbízatását: korábban ez Fehéry Ákosnak (öt mérkőzés 1918-19-ben) és Holits Ödönnek (1924-ben a franciák 1-0-s legyőzése) jött így össze.
„Tisztában vagyok azzal, hogy ez a megbízatás három napra szól, és utána távozom, valamint azzal is, hogy ebből az andorrai meccsből nem lehet jól kijönni – mondta hétfőn Csábi. – Mély sebeket ejtett ez a pénteki meccs, nemcsak a csapatban, hanem országos szinten is, ebből kellene most kijönnünk. Nekem most nem szabad foglalkoznom a péntekkel, tiszta fejű emberekre van szükségem”.
Az eddigi öt után kedden további négy labdarúgó-válogatott jut ki Európából a 2014-es brazíliai vb-re. Oroszország és a címvédő Spanyolország kényelmes helyzetben van a csoportelsőség kiharcolását illetően.
A G csoportban a bosnyákok és a görögök ugyanannyi pontot gyűjtöttek, csakhogy előbbiek gólkülönbsége sokkal jobb, így egyértelműen nyeregben érezhetik magukat a zárókör előtt. A H csoportban a legizgalmasabb a helyzet: az angolok egy ponttal előzik meg az ukránokat, de amíg a szigetországiak Lengyelországot látják vendégül, addig Ukrajna San Marinóban lép pályára.
Világbajnoki selejtezők, D csoport, utolsó forduló, kedd: Magyarország–Andorra (m1, 21.00), Románia–Észtország (Antena 1, 21.00), Törökország–Hollandia.
A D csoport állása:
1. Hollandia 9 8 1 0 32-5 25
2. Törökország 9 5 1 3 16-7 16
3. Románia 9 5 1 3 17-12 16
4. Magyarország 9 4 2 3 19-20 14
5. Észtország 9 2 1 6 6-18 7
6. Andorra 9 0 0 9 0-28 0
További európai vb-selejtezők, A csoport: Szerbia-Macedónia, Skócia–Horvátország, Belgium–Wales. A csoport állása: 1. (és vb-résztvevő) Belgium 25 pont, 2. (és pótselejtezős) Horvátország 17, 3. Szerbia 11, 4. Wales 9, 5. Skócia 8, 6. Macedónia 7.
B csoport: Dánia–Málta, Olaszország–Örményország, Bulgária-Csehország. A csoport állása: 1. (és vb-résztvevő) Olaszország 21, 2. Bulgária 13 (14-8), 3. Dánia 13 (12-13), 4. Csehország 12 (12-9), 5. Örményország 12 (10-11), 6. Málta 3.
C csoport: Írország–Kazahsztán, Feröer-szigetek–Ausztria, Svédország–Németország. A csoport állása: 1. (és vb-résztvevő) Németország 25, 2. (és pótselejtezős) Svédország 20, 3. Ausztria 14, 4. Írország 11, 5. Kazahsztán 5, 6. Feröer-szigetek 1.
E csoport: Ciprus–Albánia, Svájc–Szlovénia, Norvégia–Izland. A csoport állása: 1. (és vb-résztvevő) Svájc 21, 2. Izland 16, 3. Szlovénia 15, 4. Norvégia 11, 5. Albánia 10, 6. Ciprus 4.
F csoport: Izrael–Észak-Írország, Azerbajdzsán–Oroszország, Portugália–Luxemburg. A csoport állása: 1. Oroszország 21, 2. Portugália 18, 3. Izrael 13, 4. Azerbajdzsán 8, 5. Észak-Írország 6 (8-16), 6. Luxemburg 6 (7-23).
G csoport: Görögország–Liechtenstein, Litvánia–Bosznia-Hercegovina, Lettország–Szlovákia. A csoport állása: 1. Bosznia-Hercegovina 22 (29-6), 2. Görögország 22 (10-4), 3. Szlovákia 12, 4. Litvánia 11, 5. Lettország 7, 6. Liechtenstein 2.
H csoport: Anglia–Lengyelország, Montenegró–Moldova, San Marino-Ukrajna. A csoport állása: 1. Anglia 19, 2. Ukrajna 18, 3. Montenegró 15, 4. Lengyelország 13, 5. Moldova 8, 6. San Marino 0.
I csoport: Spanyolország–Grúzia, Franciaország–Finnország. A csoport állása: 1. Spanyolország 17 /7 mérkőzés, 2. Franciaország 14/7, 3. Finnország 9/7, 4. Grúzia 5/7, 5. Fehéroroszország 4/8.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.
szóljon hozzá!