2008. április 14., 00:002008. április 14., 00:00
A címvédő a fináléban 90:73-ra verte a Temesvári Elbát, ezt megelőzően pedig – az elődöntőbeli rangadón – 60:58-ra múlta felül a Nagyszebeni CSU Atlassib együttesét. A harmadik helyért rendezett találkozón a Nagyszeben 87:76-ra verte a Piteşti-i BCMUS Argeş gárdáját. A temesváriak első összecsapásukon 100:82-re nyertek a Piteşti ellen, és a házigazda elleni finálét is jól kezdték, ám az Asesoft hamar felzárkózott, és meg is nyerte az első negyedet (22:17). Félidőben csak három ponttal vezetett a bajnoki alapszakaszt is megnyerő együttes (42:39), de a bánságiak az iram tartásán kívül nem tudtak többet nyújtani. A hajrában meglépett a címvédő, és végül 17 ponttal nyert.
A döntő legjobb játékosának Alexander De Angelo, a CSU 19 pontot dobott játékosa bizonyult. „Nem hittem volna, hogy a kupagyőzelem mellett az MVP-címet is elnyerem, így még nagyobb az örömöm. A siker az egész csapat és a közönség közös érdeme” – fogalmazott De Angelo. Vladimir Arnautovics, a győztes trénere annak örült leginkább, hogy a csapat játéka nagyot javult egy nap leforgása alatt: „A Nagyszeben ellen nem ment a csapatjáték, de a fináléban már nem követtük el ugyanazokat a hibákat. Teljesítettük az első célkitűzést, ezután a bajnoki cím megvédése következik” – jelentette ki az Asesoft vezetőedzője, aki négy évvel ezelőtt a ploieşti-iek játékosaként hódította el a trófeát. Az Asesoft zsinórban ötödször nyerte meg a Román Kupát, emellett négy bajnoki sikerrel és egy ULEB-kupa győzelemmel büszkélkedik.
Hírösszefoglaló
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.