Hirdetés

Román trónfosztás Londonban

A Horia Tecău és Jean-Julien Rojer alkotta duó letaszította a férfi teniszpárosok világranglistájának éléről az elmúlt tizenkét esztendőt tíz alkalommal az első helyen záró amerikai ikreket, Bob és Mike Bryant, miután 6:4, 6:4-re legyőzték őket a Londonban rendezett világbajnokság elődöntőjében. 

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2015. november 22., 15:052015. november 22., 15:05

A Bajnokok Tornáján második kiemelt román–holland kettőst hétfőtől az ATP-ranglista élén jegyzik, és már egészen biztosan ott is zárják a szezont. Rojer mindezt egy valóra vált álomként jellemezte, amelyért rengeteget dolgoztak, így joggal ünnepelhetik ezt a Tecău szerint is kiváló teljesítményt.

„Az egész országnak dicséretére válik” – tette hozzá, hiszen a hétvégi sikert tetézi, hogy a viadal történetében először „román” döntőt rendeznek, hiszen Tecău és társa a Florin Mergea és Rohan Bopanna duó ellen játszik vasárnap. Utóbbiak a harmadik kiemelt Ivan Dodig, Marcelo Melo horvát–brazil párost múlták felül 6:4, 6:2-re a legjobb négy között.

Egyéniben nem történt meglepetés, hiszen a döntőt a világelső Novak Djokovics vívja Roger Federerrel. Utóbbi az elődöntőben svájci honfitársát, Stan Wawrinkát verte 7:5, 6:3-ra, míg a szerb klasszis a spanyol Rafael Nadal ellen nyert 6:3, 6:3-ra. A két teniszezőnek már tavaly is egymás ellen kellett volna játszania a Bajnokok Tornája fináléját, de Djokovics akkor meccs nélkül lett világbajnok, mert Federer az előtte álló Davis Kupa döntőjére összpontosítva visszalépett.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
Hirdetés
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Kórházba került a román szövetségi kapitány

Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.

Kórházba került a román szövetségi kapitány
2026. március 29., vasárnap

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája
2026. március 28., szombat

Vízilabda: átgázolt a Nagyváradi VSK-n a budapesti vasutascsapat

Búcsúzott a nemzetközi szerepléstől a Nagyváradi VSK, miután a férfi vízilabda Eurokupa negyeddöntőjének szombati visszavágóján hazai medencében is kikapott a BVSC együttesétől.

Vízilabda: átgázolt a Nagyváradi VSK-n a budapesti vasutascsapat
Hirdetés
Hirdetés