
A Kolozsvári és a Craiovai Universitatea is továbbjutott a Román Kupa nyolcaddöntőjének szerdai játéknapján.
2014. október 30., 16:382014. október 30., 16:38
2014. október 30., 16:392014. október 30., 16:39
Előbbiek eddigi legjobb teljesítményüket nyújtották, amióta George Ogăraru átvette a csapat irányítását. A Szamos-partiak gyakorlatilag az első 45 perc alatt eldöntötték a brassói találkozó sorsát: előbb Lemnaru volt eredményes (19. perc), majd Cepellini (22., 45.) duplázott, miközben a házigazdáktól Machado (27.) talált kapuba a 3-1-el zárult mérkőzésen.
A Cenk alattiak edzője, Szabó Adrian bevallása szerint „lehajtott fejjel hagyta el a pályát”, „szégyelli ezt a hazai kudarcot”. Ezzel szemben Ogăraru rámutatott, hogy ők nagyon akarták a továbbjutást, hiszen a Kolozsvári U történetének egyetlen nagy sikerét a Román Kupa megszerzése jelenti, amelyet az idei szezonban szeretnének megismételni.
A Craiovai Universitatea csak a hosszabbításban harcolta ki a továbbjutást a találkozót kettős emberhátrányban záró Viitorul Voluntari ellen, ám a 2-1-es győzelemnek nem tudtak felhőtlenül örülni. A 96. percben ugyanis Șeroni durva belemenésével gyakorlatilag eltörte Bancu lábát. A craiovaiak 22 éves középpályását síp- és szárkapocscsont-töréssel szállították kórházba. Gheorghe Hagi, a vendég klub tulajdonosa és edzője is sajnálatának adott hangot.
„Őszintén mondom, hogy ha választanom lehetett volna, akkor inkább lemondtam volna a továbbjutásról, csakhogy ez ne történjen meg Bancuval” – fogalmazott Emil Săndoi, a Craiova edzője, aki játékosként ugyancsak átesett egy ilyen súlyos sérülésen. „Az egyik legjobb játékosunk sok időre kiesik a körforgásból. Gondolhatják, hogy így nem is igazán tudunk örülni a győzelemnek” – nyilatkozta. A találkozón amúgy a házigazdák szerezték meg a vezetést az 54. percben Băluță révén, de a rendes játékidő 92. percében Țîru emberhátrányban egyenlített, hogy utána a hazaiaktól Mateiu a 112. percben eldöntse a továbbjutás sorsát.
A Román Kupa nyolcaddöntőjéből már korábban továbbjutott a másodosztályos Mioveni, az élvonalbeli Steaua és a Marosvásárhely. A továbbjutás egyetlen mérkőzésen dőlt el. A negyeddöntő mezőnye csütörtök este lesz teljes.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!