
Negyvennyolc év szünet után ismét dobogóra állhatott romániai versenyző téli sportágban egy, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság által rendezett eseményen: a gyorskorcsolyázó Mihaela Horgaș a lillehammeri téli ifjúsági olimpia „barátságépítő", vegyes nemzetiségű csapatversenyében sprintelt bronzérmet érő időt az olasz Chiara Cristelli, a német Ole Jeske és a norvég Allan Dahl Johansson társaságában.
2016. február 18., 16:232016. február 18., 16:23
Alin Petrache szerint a brassói fiatal sikere igazolja az általa elnökölt Román Olimpiai és Sportbizottság (COSR) fejlesztési politikáját. „Ez a bronzérem, valamint a szánkózásban szerzett negyedik és hatodik helyezés reménytelivé teszik a jövőképet. Meggyőződésünk, hogy versenyzőink egyre kellemesebb meglepetéseket szolgáltatnak majd. Még ha voltak is problémák a szövetségeken belül, mi megpróbáltuk a klubjuk révén támogatni a sportolókat, hogy azok ne szenvedjék meg az adminisztratív gondokat\" – idézi Petrachét a COSR hivatalos honlapja.
A gyorskorcsolyázás eközben már a második érmét hozta meg Magyarországnak a norvégiai seregszemlén, mivel a Liu Shaong 1000 méteren szerzett bronzérmét követően Jászapáti Petra az 500 méteres próbában állhatott fel a dobogó második fokára. A szegedi sportoló 1000 méteren is az előkelő negyedik helyen végzett, a rövidebb távon pedig egy körrel a vége előtt vezetett, amikor egy koreai riválisa fellökte őt. A koreaiakat különben kizárták, így lett aranyérmes egy kínai fiatal, miközben Jászapáti ezüstéremmel büszkélkedhet.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!