2011. február 28., 09:582011. február 28., 09:58
Igaz, az UCM a találkozó során egyszer sem vezetett, de az első félidőben öttel is elhúzó (6-11), a szünetben háromgólos előnnyel (11-14) rendelkező SZKC-nek volt izgulnivalója, hiszen a 35. percben kiegyenlített a Resica (14-14), és ezután sokáig nem hagyta meglépni vendégét. A két pontot azonban bezsebelte Vlad Caba együttese: a hazaiak az 52. percben 20-21-nél kihagytak egy hetest, ez pedig láthatóan megtörte őket. Az utolsó percben így is megadatott az egyenlítés lehetősége, ám ehelyett az SZKC talált be ismét, és végül két góllal nyert.
„Gratulálok a Resicának, a hazaiak szinte maximális teljesítményt nyújtottak. Döntetlen is lehetett volna, akár a Resica is nyerhetett volna, de ilyen a sport, egy-két labda mindent eldönthet – nyilatkozta a handbalvolei.ro honlapnak Vlad Caba. – Tudtam, hogy nem lesz könnyű dolgunk, de arra nem számítottam, hogy ennyire nehéz lesz. Azt hittem, szünet után sikerül meglépnünk, de nem így történt.” Gligore Czari, az UCM trénere is úgy vélte, a játék képe alapján bármilyen eredmény születhetett volna. A szakember hangsúlyozta, az elmúlt hét történéseit figyelembe véve nincs miért bánkódniuk. „Az a fontos, hogy a bajnokság végén emelt fővel tekintsünk vissza szereplésünkre” – fogalmazott Gligore Czari. A férfibajnokság legközelebbi fordulóját március 19-én rendezik, a válogatott ugyanis március 10-én idegenben, 13-án pedig Konstancán méri össze erejét Litvániával a 2012-es Európa-bajnokság selejtezőiben.
Nemzeti Liga, férfiak, 15. forduló: UCM HC Krassó-Szörény–Székelyudvarhelyi KC 24-26, Bukaresti CSM–
Kolozsvári U Transilvania 31-30, Bukaresti Steaua–Tîrgu Jiu-i Energia Pandurii 32-37, Suceavai CSU–Nagyváradi VSK 45-32, Szatmárnémeti VSK–Temesvári Poli 28-27. A Bákói Ştiinţa–Nagybányai Minaur és a Konstancai HCM–Brassói Dinamo mérkőzést elhalasztották. Az élcsoport: 1. SZKC 24 pont, 2. UCM 23, 3. Konstanca 21/14 mérkőzés. Nők, 17. forduló: Zilahi HC–Konstancai Tomis 41-19, Bukaresti CSM–Romani HCM 33-28, Brăilai Dunărea–Galaci Oţelul 24-22, Buzăui HCM–Nagybányai HCM 21-22, Resicabányai Universitatea–Brassói Rulmentul 13-25. Korábban: Kolozsvári U Jolidon–Craiovai SCM 33-25, Dévai Cetate–Râmnicu Vâlcea-i Oltchim 20-33. Az élcsoport: 1. Oltchim 34, 2. Kolozsvár 27, 3. CSM 25.
Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.