Hirdetés

Remények és gyanakvások a berlini vb előtt

Bár az egyes versenyszámok rajtjának pillanatáig még bármi változhat, az előzetes nevezési lista arról árulkodik, hogy minden idők legnépesebb atlétikai világbajnoksága kezdődik szombaton Berlinben: a sportág 12. világseregszemléjén 202 ország 2101 sportolója jelezte indulását. Mondhatni, ahogy egy nagy sportnemzethez, illetve a világ egyik kitűnően megközelíthető, népszerű helyszínéhez dukál.

2009. augusztus 14., 10:132009. augusztus 14., 10:13

A huszonhat évvel ezelőtti kezdetekkor szerényebb hangnemben ünnepeltek a finn lapok a Helsinkiben rendezett első vb-t megelőzően. „A kitörés lehetősége ez egy olyan kis ország számára, amelyre mindig hatalmas szomszédjai árnyéka vetült” – fogalmaztak a finnek, akik aztán a finn fővárosban berobbanó Carl Lewis „segítségével” 1983-ban végképp kiléptek a nagyok árnyékából. A szellem pedig kiszabadult a palackból, s azóta a sportvilág tekintélyes része immár az atlétikai világbajnokságok menetrendjéhez igazítja az óráját. A földkerekség legtöbb országos szövetségét tömörítő Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) eddigi 11 világbajnokságán összesen 18 363 versenyző állt rajthoz, Berlinben pedig már 41 számban avatnak bajnokot.

A helyszín a legendás Olimpia-stadion, amelyet az 1936-os olimpiai játékokra építettek, s amelyen a többszöri felújítás után is látszanak a korabeli építészeti megoldások. A stadionok besorolási rendszerében a legmagasabb minősítéssel – öt csillaggal – rendelkező, a Hertha Berlin labdarúgócsapatának is otthont adó létesítmény 76 ezer néző befogadására alkalmas, s mai legfontosabb ismertetőjele a kék futópálya, ami azonnal azonosíthatóvá teszi.
A legendás német pontosság, rendezői tudás és tapasztalat garantálja a remek körülményeket, a német televízió összesen 440 órás közvetítési maratonja révén pedig gyakorlatilag a világ valamennyi országában láthatják a versenyeket, de vajon milyen világbajnokságot ígérnek az atléták?

Alaptalannak bizonyul a gyanakvás?

Az idei eredmények csodálatos dolgokat prognosztizálnak, ám a rajt előtti hetek doppingügyei után sokakban megcsappant az egeket ostromló lelkesedés. A tavalyi pekingi olimpia jamaicai sikersorozatai hitelességének megkérdőjelezését még irigységnek tarthattuk, az öt, doppingvétségen ért atléta esete azonban már más dimenzióba helyezi a dolgot. A karibi ország szövetsége vissza is vonta Yohan Blake, Marvin Anderson, Sheri-Ann Brooks, Allodin Fothergill és Lansford Spence nevezését.

Közülük Brooks rendelkezik a legfényesebb előélettel, de százon Blake-et is biztos döntősnek „ígérte” az idei szezon. Az IAAF mindenesetre minden idők legátfogóbb doppingvadász akciójára készül, a vb-t megelőző napokban 600 vérmintát, a versenyek alatt pedig 400 vér- és vizeletmintát vesznek és vizsgálnak, ami azt jelzi, hogy a Lamine Diack által vezetett testület igyekszik minél hatékonyabban semlegesíteni a szárnyra kapott gyanakvásokat.

Parsban bíznak a magyarok, a hölgyekben a románok

A hiányzóknál persze sokkal fontosabbak lesznek a jelenlévők, így például az ugyancsak jamaicai vágtázócsoda Usain Bolt, akinek már egyszerű megszorítása is meglepetésszámba menne. A közép- és hosszútávfutó számok ezúttal is afrikai dominanciát jeleznek, és sokan várják fokozott érdeklődéssel a női rúdugrás versenyét is, mióta nemrég kiderült: az orosz Jelena Iszinbajeva sem verhetetlen.

A remények szerint nem csak a „futottak még” kategóriába kerülnek a magyar és román atléták sem. A magyar küldöttség 11 tagot számlál, közülük a kalapácsvető Pars Krisztián reménykedhet éremben – akár aranyban is. A román csapat 17 hölgyből áll, s ez az összetétel akár történelminek is mondható, hiszen eddig a férfiak is rendre kijutottak a vb-re. Ezúttal azonban a sérülések és a gyengébb eredmények „feminizálták” a román válogatottat. Az éremremények – az olimpiai bajnok Constantina Diţă távolléte ellenére – elsősorban a maratonista Lidia Simon nevéhez fűződnek, de a gátas Angela Moroşanu és a diszkoszvető Nicoleta Grasu is döntős lehet.

Szerző: Csinta Samu


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
2026. március 29., vasárnap

Kórházba került a román szövetségi kapitány

Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.

Kórházba került a román szövetségi kapitány
2026. március 29., vasárnap

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája
Hirdetés
Hirdetés