
Fotó: Mediafax
2007. augusztus 07., 00:002007. augusztus 07., 00:00
A fiatalok csütörtökön 11 órakor vágtak neki a kísérletnek. Vasárnap 11 órakor már beállították a korábbi csúcsot, ám nem hagyták abba – egészen 19 óráig folytatták a játékot, amely végül 5040:5003-as eredményt hozott a piros csapat javára. A szabályzat háromóránként 15 perces szünetet engedélyezett, de a játékosok nem hagyhatták el a sportcsarnok épületét. A huszonnégy résztvevőt júniusban válogatták ki, amikor a szervezők egy huszonnégy órás meccsre hívták meg az érdeklődőket. „Ez egy beteljesült álom. Hihetetlenül nehéz volt, nemhiába nevettek ki, amikor előhozakodtam az ötlettel. Barátaim őrült ötletnek tartották, lehet, hogy igazuk volt” – nyilatkozta Claudiu Hila, a rekordkísérletet szervező Hatodik játékos alapítvány elnöke. „Két hónapon keresztül keményen készültünk, de nem tudtuk, hogyan fog reagálni szervezetünk. A negyvenedik óra után akaraterőnk töretlen maradt, ám a lábaink szinte feladták a szolgálatot” – beszélt élményeiről Nicu Scorvelciu játékos. A Guinness-rekordok Könyve képviselői várhatóan két héten belül világcsúcstartókká nyilvánítják a nagyszebenieket.
Hírösszefoglaló
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.