Hirdetés

Reghecampf visszatér a Steaua kispadjára

Csupán egyetlen mérkőzés adatott meg Nicolae Dicának a Steaua labdarúgócsapatának vezetőedzőjeként, mert George Becali klubtulajdonos a Marosvásárhelyi ASA ellen jegyzett 1-1-es döntetlen után, szó szerint azonnali hatállyal visszarendelte Laurențiu Reghecampfot. 

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2015. december 03., 15:232015. december 03., 15:23

Azt a szintén fiatal szakembert, aki a 2012–2013-as és a 2013–2014-es szezonban bajnoki címre vezette a bukaresti piros-kékeket, de onnan a szaúd-arábiai al-Hilalhoz távozott, míg az utóbbi időszakban a bolgár Liteksz Lovecs együttesét irányította. „Szerződés alatt áll, de a Steaua az Steaua. Nem tudta visszautasítani az ajánlatomat” – fogalmazott Becali.

Azt nem hozta nyilvánosságra, hogy pontosan mekkora összeggel csábította vissza, de az bizonyos, hogy „kivásárolja” őt jelenlegi klubjától és az összeget bevallása szerint levonja a segítőivel együtt csütörtökön már megérkezett 40 éves Reghe szerződéséből. „Olyan edzőt szerettem volna, akit ismerek és már bizonyította képességeit, mert nem akarok tűkön ülve izgulni azért, hogy továbbjutunk-e a felsőházi rájátszásba” – magyarázta.

A Liga 1 20. fordulójában szerda késő este lejátszott összecsapást követően a papíron másodedző Dică távozásra kényszerül, elődje, Mirel Rădoi ugyanakkor sportmenedzser maradhat a Steauánál – feltéve, ha akar –, mint ahogyan Dumitru Dumitriu sem lesz menesztve. Utóbbi csak azért lett vezetőedzőként alkalmazva, mert rendelkezik Pro licenc-képesítéssel, de a gyakorlatban mindössze játékos-megfigyelői tevékenységet végzett, a csapattal kapcsolatos döntésekbe nem volt beleszólása.

Az ASA elleni kolozsvári összecsapást sem Dumitriu, hanem Dică készítette elő, de nem túl hatékonyan, mert bár a 41. percben Filip révén megszerezték a vezetést, a második félidő elején Ramiro Costa kiegyenlítette az állást és pontot mentett. A címvédő Steaua így már három mérkőzés óta nyeretlen, és 31 ponttal az összetett ötödik helyén áll; három ponttal előzi meg az elmúlt szezonban ezüstérmes és már négy meccs óta nyeretlen Maros megyei együttest. Ez a helyzet ugyanakkor még változhat, mert a fővárosiak megkérdőjelezték Voiculeț játékjogát és megóvták az eredményt.

Az ASA ennek ellenére kicsit fellélegezhet, mivel a Román Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága jelezte: a pénzügyi fair-play jegyében végzett vizsgálatok alapján nem bünteti pontlevonással az együttest. Hozzá hasonlóan a listavezető Giurgiui Astra is megmenekült a szankciótól, míg a Kolozsvári CFR esetében a Nemzetközi Sportdöntőbíróság ítéletéig elhalasztották a döntést. A fellegváriak, mint ismert, a licencadó testület által kiszabott hat pont levonásával kezdték az idényt, ám a büntetés ellen fellebbeztek. A csődvédelmi eljárás miatt kért felmentésről november utolsó napjaiban kellett volna határoznia a lausanne-i testületnek, de végül elhalasztotta az ügyet december végére.

Hatpontos büntetése ellen fellebbezett a Ploiești-i Petrolul is, de számára nem a felsőházi rájátszásba jutás a tét, hanem az élvonalban való bennmaradás – a 20. forduló szerdai meccsén Botoșani-ban kapott ki 2-1-re, és így továbbra is 8 ponttal sereghajtó a mezőnyben. A hétközi forduló csütörtöki mérkőzéseit lapzártánk után rendezték, péntektől viszont már a 21. fordulóban lépnek pályára a csapatok. A párosítás: péntek: Kolozsvári CFR–Chiajna (20.30 óra); szombat:Târgu Jiu–Botoșani (18), Temesvár–Viitorul (20.30); vasárnap: Iași–Astra (18), Steaua–Craiova (20.30); vasárnap: Voluntari–Marosvásárhely (18), Petrolul–Dinamo (20.30).

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés