Hirdetés

Reformok a BL-ben

Labdarúgás – Megváltozik a kupasorozatok lebonyolítása. Változik a Bajnokok Ligája, illetve az UEFA-kupa jövőbeli lebonyolítása. Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) végrehajtó bizottsága luzerni ülésén ismertette azokat a reformokat, amelyek a két sorozatot érintik 2009 és 2012 között.

Gazda Árpád

2007. december 03., 00:002007. december 03., 00:00

Eszerint a BL csoportkörében 22 hely automatikusan kel el. Egy jár a címvédőnek, míg 21 helyen az UEFA-ranglista első 12 országa osztozik. Az 1–3. helyezett három-három, a 4–6. kettő-kettő, a 7–12. pedig egy-egy csapattal képviselteti magát.

A selejtező két részből áll. Egyrészt az UEFA-ranglista 13–53. helyezettjének (kivéve Liechtensteint) összesen 40 csapata közül – háromkörös kvalifikációt követően – 5 jut fel a főtáblára. Másrészt az 1–12. helyezett bajnokságok összesen 15 alakulata – kétkörös kvalifikációban – dönt további 5 helyről. Ebbe a kategóriába az automatikusan kvalifikált csapatok mögött közvetlenül végzők kerülnek. A főtábla küzdelmeinek lebonyolítási szisztémája nem változik. Az UEFA végrehajtó bizottsága arról is döntött, hogy a BL fináléját a 2009/2010-es idénytől szerda helyett szombati napon rendezik meg. Románia jelenleg az UEFA-rangsor 6. helyén áll. Ha ezt a pozíciót megőrizné a továbbiakban is, 2009-től két csapatot küldhetne egyenesen a Bajnokok Ligája csoportkörébe. Azonban Románia jelenleg nincs könnyű helyzetben, ugyanis ebben az idényben már csak a Steaua gyűjthet pontokat, a fővárosiak is csak egyetlen mérkőzésen. Romániát három ország, Oroszország, Hollandia és Portugália követi a rangsorban. Az oroszoknak négy, a hollandoknak két, míg a portugáloknak négy csapatuk van még versenyben az európai kupaporondon.

A második számú európai kupasorozat, az UEFA-kupa formátumán is változtatott a bizottság. E szerint a 2009/2010-es szezontól a mostani 40 helyett 48 csapat szerepel majd a csoportkörben, ahol 12 négyes csoportot alakítanak ki. Ezek első és másodikjai jutnak a legjobb 32-be, amelynek mezőnye a Bajnokok Ligája csoportharmadikjaival lesz teljes. Szintén ezt a sorozatot érinti, hogy 2009-től megszűnik az Intertotó Kupa, amelyből eddig a legjobb négy együttes az UEFA-kupába jutott.

Hírösszefoglaló

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés