
Önbizalommal teli edzőként mutatkozott be Kolozsváron Mircea Rednic, a CFR labdarúgó-csapatának új szakvezetője, akivel saját kérésére csupán egyetlen idényre között szerződést a klub vezetése.
2013. június 16., 15:182013. június 16., 15:18
„A célok egyértelműek, kupát és bajnokságot kell nyerjünk. Úgy vélem, a Steaua, a Petrolul, a Vaslui és az Astra lesznek a legfőbb riválisaink\" – mondta Rednic, hozzátéve, hogy az egyesület profi szemlélete miatt választotta az erdélyi együttest. Az új edző tíz napos ismerkedési idő után szeretné csak módosítani a rendelkezésére álló keretet, erre szombatig Kolozsváron, azután pedig az ausztriai edzőtáborban lesz lehetősége. Rednic támadószellemű együttest ígért, mondván, hogy korábbi sikereit is hasonló stílusú játékkal érte el.
A vezetés azonban máris hozott neki két vadonatúj játékost, Javier Velayost és Sadick Adamst. Az előbbi nem ismeretlen a CFR rajongói előtt sem, hiszen a 26 éves spanyol jobbhátvéd az elmúlt két idényben a Brassói Fc egyik alapembere volt. Velayos amúgy a Real Madridnál nevelkedett, de tétmérkőzést csupán a B csapatban játszott, az első együttesnél csupán a kispadig jutott el. A 23 esztendős ghánai támadó is megjárta a spanyol fővárost, ő az Atlético B csapatáig jutott, majd az újvidéki Vojvodinában szerepelt. A CFR-hez viszont szülőhazájától, a Belekum Chelsea együttesétől igazolt. Mellettük öt kölcsönjátékos tért vissza a vasutasokhoz, akiktől egyelőre nyolcan távoztak: a veterán Cristian Panin visszavonult, a többiek lejáró szerződését nem újította meg a vezetés.
A felkészülés java ezúttal is az ausztriai Leogangban zajlik majd, ezalatt Rednic nyolc edzőmérkőzést szeretne beiktatni. Hat ellenfelet már talált a vezetés, június 27-én a grúz Dinamo Tbiliszi, 29-én az albán Skenderbeu, július elsején az orosz Volga Nyizsnij Novgorod, 3-án a német Energie Cottbus, 6-án a skót bajnok Celtic, 9-én pedig a cseh aranyérmes Viktoria Plzen ellen lép majd pályára a CFR. Iuliu Muresan klubelnök elmondása szerint a Bajnokok Ligája-.döntős Borussia Dortmunddal is tárgyalnak egy barátságos találkozó összehozásáról. A CFR július 13-án tér vissza Kolozsvárra, egy héttel a Liga 1 tervezett rajtja előtt.
Játékosmozgások a CFR-nél
Érkezők: Javier Velayos (Brassó), Sadick Adams (Berekum Chelsea), Cristian Bud (Bihar FC, kölcsönből vissza), Paul Batin (Brassó, kölcsönből vissza), José Lionn, Edimar Fraga (Rio Ave, kölcsönből vissza), Viorel Nicoară (Pandurii, kölcsönből vissza).
Távozók: Cistian Panin (visszavonult), Pedro Celestino (szerződésbontás), Nwankwo Obiora (Parma, kölcsönből vissza), Weldon Santos, Nicolas Godeméche, Nuno Claro, Nuno Diogo, Dominique Kivuvu (lejárt szerződés).
Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
szóljon hozzá!