Hirdetés

Rasszizmusügy: lemondatnák a fellebbviteli bizottság elnökét

A Román Kézilabda-szövetség (FRH) vezetőtanácsa hétfőre várta a fegyelmi ügyeiket másodfokon tárgyaló fellebbviteli bizottság elnökének tiszteletbeli lemondását, amiért a hírhedt rasszizmusügyben eltörölte a zilahi klubra első fokon kiszabott büntetést, és ezzel „sérült szervezetük imázsa".

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2016. március 14., 17:562016. március 14., 17:56

A testület tagjainak visszahívását is elrendelő vezetőtanács ezt a döntést azt követően hozta meg, hogy fegyelmi bizottságukhoz hasonlóan az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) is megalapozottnak tartotta a vádakat és emiatt pénzbírsággal sújtotta az érintetteket – köztük az FRH-t is.

A Prosport által megszólaltatott Florin Ichim viszont nem érzi úgy, hogy hibázott volna, ezért csak a szövetséget vezető Alexandru Deduval tandemben hajlandó benyújtani tiszteletbeli lemondását. A fellebbviteli bizottság elnöke emlékeztetett, hogy a Zilah–Nagybányai HCM női kézilabdameccsen történtekre először a vendégek játékosának, Melinda Geiger Facebook-bejegyzése hívta fel a figyelmet, amelyben hangot adott annak, hogy a házigazda szurkolók rasszista megnyilvánulásokkal sértették meg színes bőrű csapattársát, a francia válogatott Allison Pineau-t.

Erről viszont, mint ismert, a jelentések nem tesznek említést, egyedül a videofelvételek hanganyaga igazolja a minősíthetetlen magatartást. Ichim szerint – aki tartózkodott az általa vezetett bizottság döntéshozatalakor – abból alig vehető ki valami, Dedu viszont korábban jelezte: a fegyelmi bizottság „letisztíttatta\" az anyagot, hogy jól hallhatóak legyenek a háttérzajok is. A fellebbviteli bizottság elnöke szerint ők a bizonyítékok alapján hoztak ítéletet, és igazságtalannak tartja, amiért az FRH ügyvezető testülete meghallgatásuk nélkül hozta meg velük szemben a szankciót.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
Hirdetés
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
2026. március 29., vasárnap

Kórházba került a román szövetségi kapitány

Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.

Kórházba került a román szövetségi kapitány
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája
2026. március 28., szombat

Vízilabda: átgázolt a Nagyváradi VSK-n a budapesti vasutascsapat

Búcsúzott a nemzetközi szerepléstől a Nagyváradi VSK, miután a férfi vízilabda Eurokupa negyeddöntőjének szombati visszavágóján hazai medencében is kikapott a BVSC együttesétől.

Vízilabda: átgázolt a Nagyváradi VSK-n a budapesti vasutascsapat
2026. március 28., szombat

Nem könnyen, de végül csak legyűrte a magyar labdarúgó-válogatott a szlovénokat

A magyar labdarúgó-válogatott Schön Szabolcs góljával 1-0-ra legyőzte a szlovénokat a szombaton este a budapesti Puskás Arénában játszott idénynyitó barátságos mérkőzésen.

Nem könnyen, de végül csak legyűrte a magyar labdarúgó-válogatott a szlovénokat
Hirdetés
Hirdetés