
Az Európai Labdarúgó-szövetség nem az aradi Ovidiu Haţegan játékvezetőt hibáztatja azért, mert a CSZKA Moszkva–Manchester City Bajnokok Ligája-mérkőzésen következmények nélkül maradt az orosz szurkolók rasszista megnyilvánulása.
2013. október 31., 14:412013. október 31., 14:41
2013. október 31., 16:572013. október 31., 16:57
Az UEFA amiatt indított vizsgálatot, mert a múlt heti csoportmeccsen (1-2) a hazai drukkerek egy csoportja a vendégek színes bőrű játékosát, Yaya Tourét sértegette. Az elefántcsontparti válogatott labdarúgó a meccs után azt mondta, ha nem változik a helyzet a 2018-as oroszországi világbajnokságig, akkor az afrikai országok bojkottálhatják a tornát.
A Moszkvában történtek nyomán mindenki a játékos mellé állt, és többen – a rasszizmus ellen küzdő Kick It Out nevű nemzetközi jogvédő szervezet, illetve a profi futballistákat tömörítő FIFPro is – kitámadták Ovidiu Haţegan játékvezetőt, akitől azt várták volna el, hogy a sértegetések hallatán félbeszakítsa a találkozót. Az eset után Michel Platini UEFA-elnök az ügy azonnali kivizsgálását kérte.
Ennek eredményét szerdán közölte a kontinentális szövetség. Eszerint a 33 éves Haţegan nem hibáztatható, ugyanis megtette az ilyen esetekre kidolgozott standard eljárásban rögzített első lépést. A játékvezető az 54. percben szabadrúgást ítélt a City javára, és miközben egy sárga lapot is elkönyvelt, Yaya Touré jelezte neki, hogy a lelátóról sértegetik.
Ezt Haţegan is hallotta, és szólt a tartalék játékvezetőnek, hogy a hangosbemondó segítségével utasítsák a szurkolókat a sportszerű buzdításra. Ez azonban nem történt meg, ami – az UEFA-jelentés szerint – a kontinentális szövetség által delegált stadionfelügyelő hibája, ezért a küldöttet szerdán felmentették a további munkavégzés alól.
Mivel a rasszista megnyilvánulások abbamaradtak, Haţegan engedélyt adott a szabadrúgás elvégzésére, és anélkül folytatódott a meccs, hogy figyelmezették volna a szurkolókat. A standard eljárás szerint egyébként a sípmesternek akkor kellett volna félbeszakítania a találkozót, ha az első felszólítás után is folytatódnak a lelátóról érkező sértegetések.
Az UEFA fegyelmi bizottsága végül szektorbezárással büntette a CSZKA Moszkvát, amely november 27-én a címvédő Bayern München elleni BL-meccsen nem nyithatja meg stadionja lelátóinak egyik részét. Az ügy egyébként azért háborította fel a teljes közvéleményt, mert a moszkvai eset éppen a Labdarúgás a rassziszmus ellen Európában (FARE) nevű mozgalom hetének kihirdetett időszakban történt, amikor minden mérkőzésen rasszizmusellenes videókkal, feliratokkal, karszalagokkal kampányoltak a sportszerűség mellett.
Ovidiu Haţegan 2006-ban vezette első Liga 1-es találkozóját, 2008 óta pedig már FIFA-bíró is. Eddigi pályafutása során négy BL- és tizenegy EL-főtáblás találkozón fújta a sípot, illetve három világbajnoki selejtezőn is bíráskodott.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.
szóljon hozzá!