
Talán az eddigi szezon legkeményebb csatáját vívta szerda koraeste a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC annak érdekében, hogy megőrizze veretlenségét az élvonalbeli női kosárlabda-bajnokságban.
2015. október 22., 16:462015. október 22., 16:46
Az Aradi ICIM elleni, hazai közönsége előtt rendezett, kiegyensúlyozott játékot hozó rangadót végül 70:65-re megnyerte, így a háromszékiek öt forduló után is száz százalékos teljesítménnyel vezetik az összetettet.
A Maros-partiaknak ez már a második vereségük volt az idényben, de a címvédő Târgoviște sem remekel, amely most Gyulafehérváron kapott ki 87:71-re. A szerdai forduló esti eredményeit az Alexandria Kolozsvártól elszenvedett, 59:55 arányú veresége tette teljessé.
Hétvégén már a 6. fordulót rendezik Szatmár–Târgoviște, Arad–Alexandria, Rapid–Temesvár, Brassó–Gyulafehérvár, Kolozsvár–Sepsi párosítás szerint. A férfiélvonal hétvégi 4. fordulójának egyik rangadóját Nagyváradon rendezik vasárnap, ahol az eddig még száz százalékos VSK a Kolozsvári U-BT-t fogadja (DigiSport, 17 óra).
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!