
Fotó: Thomas Campean
Rangadó megnyerésével, a vendég Nagybányai Minaur ellen aratott 31-27 arányú győzelemmel melegített szerda este a Székelyudvarhelyi KC férfi kézilabdacsapata a Román Kupa hétvégi máramarosi négyes döntőjére, ahol szombaton 14 órától a Târgu Jiu csapatával játszik az elődöntőben, miközben a házigazdák a bajnoki címvédő Konstancával mérkőznek meg (11 óra) a vasárnapi fináléért.
2015. április 02., 18:532015. április 02., 18:53
Az erőviszonyok alapján a hargitai együttes favoritnak számít, hiszen az utolsó előtti fordulót követően – a tengerparti alakulathoz hasonlóan – 48 ponttal vezeti az alapszakaszt a 45 ponttal harmadik Minaur előtt.
Ugyancsak Nagybányán lép pályára szombaton a női bajnok HCM is, amely a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén fogadja az orosz bajnok Volgográdi Dinamót. Ugyanaznap a címvédő Győri ETO a Vardar Szkopje vendége lesz. Nagybányáról minden mérkőzést a DigiSport sugároz élőben.
A magyar labdarúgó-válogatottnak több mint 80 százaléka esélye van arra, hogy megszerezze a világbajnoki selejtezők F csoportjában a pótselejtezőt érő második helyet.
Magyarország labdarúgó-válogatottja legyőzte Örményország együttesét a világbajnoki selejtezősorozat F csoportjának ötödik fordulójában, így nagy lépést tett a pótselejtező felé.
Részben a magyarellenesség visszaszorítása érdekében alkalmaz oktató célzatú „önbüntetést” a Román Labdarúgó-szövetség.
Az Arad megyei Szemlak községben felavatták Helmut Duckadam BEK-győztes futballkapus egész alakos szobrát, amelyet csütörtök délben lepleztek le a néhai labdarúgó özvegye és családtagjai körében.
Elszenvedte második vereségét a Nagyváradi VSK a férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportkörében. A Körös-parti együttes a kedd esti harmadik fordulóban simán kikapott hazai medencében az olasz Bresciával szemben, így lecsúszott csoportja harmadik helyére.
Tavalyi kiváló szereplésének megismétlése, a legjobb nyolc közé jutás szempontjából nagyon fontos mérkőzés vár a férfi vízilabda Bajnokok Ligájában a Nagyváradi VSK-ra, amely a kőkemény Brescia együttesét fogadja kedden.
Peteris Skudra lett a jégkorong Erste Ligában szereplő Csíkszeredai Sportklub vezetőedzője. A klub honlapja hétfőn számolt be arról, hogy a szlovák Extraligából érkező lett szakember a héten már megkezdi a munkát a Sportklubnál.
Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos csapata, a címvédő Liverpool FC 3-0-ás vereséget szenvedett a Manchester City vendégeként az angol labdarúgó-bajnokság 11. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén.
Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Brazil Nagydíjat vasárnap Sao Paulóban, ezzel a sikerrel tovább növelte az előnyét a világbajnoki pontverseny élén csapattársával, az ötödikként célba érő Oscar Piastrival szemben.
Végső nyugalomra helyezték szombaton délután a nagyváradi Rulikowski Városi Köztemetőben Jenei Imrét, a magyar és a román labdarúgó-válogatott egykori szövetségi kapitányát, aki 1986-ban a Bukaresti Steauával megnyerte a Bajnokcsapatok Európa-kupáját.
szóljon hozzá!