2009. december 23., 08:082009. december 23., 08:08
A modern kor egyik legnevesebb labdarúgója, a portugál Cristiano Ronaldo büszkélkedik elsőként a múlt század világhírű magyar futballistájáról, Puskás Ferencről elnevezett díjjal.
Az év legszebb góljáért idéntől minden évben odaítélt elismerést a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) zürichi éves gáláján vette át a jelenleg a Real Madridot erősítő klaszszis, aki a díjazott gólt még a Manchester United színeiben, 2009. április 15-én lőtte – az FC Porto elleni Bajnokok Ligája-negyeddöntő visszavágóján átvett egy labdát a felezővonalnál, majd egy igazítás után mintegy 35 méterről, hatalmas erővel lőtt a kapu jobb oldalába.
„A Real Madrid futballistájaként ez még nagyobb elismerés. Nap mint nap látom Puskás képeit és ereklyéit a klubban, már csak ezért is csodálatos érzés, hogy először én nyertem el a róla elnevezett díjat” – mondta a 2008-ban Aranylabdával díjazott 24 éves csatár, aki jelenleg a világ legdrágább játékosa.
A legszebb gólra a FIFA honlapján lehetett szavazni, sajtóértesülések szerint több mint ötmillióan adták le voksukat. Az elismerést Puskás Ferencné, illetve a libériai George Weah, az AC Milan korábbi aranylabdása adta át. A zürichi Kongreszszusi Központban a labdarúgás Oscar-díj-átadásaként számon tartott, impozáns körülmények között rendezett gálát Joseph Blatter FIFA-elnök nyitotta meg.
| Lionel Messit (képünkön balra), az FC Barcelona argentin válogatott futballistáját választották 2009 legjobb játékosának a szövetségi kapitányok és válogatottak csapatkapitányainak szavazatai alapján – jelentették be a FIFA zürichi díjátadó gáláján. A katalánok a 22 éves aranylabdás vezérletével megnyerték a Bajnokok Ligáját, a klubvilágbajnokságot és a spanyol bajnokságot, a Király Kupát, a spanyol Szuperkupát és az európai Szuperkupát is – a hat trófea begyűjtése egyedülálló a futball történetében. „Szeretném mindenkinek megköszönni, aki rám szavazott – mondta a díj átvétele után a dél-amerikai klasszis. – Ez az elismerés azért különösen fontos számomra, mert játékostársaim és az edzők szavaztak rám. Szeretném megosztani mindezt a csapattal, a Barcelona tagjaival, nekik is köszönhetem ezt a magas kitüntetést. Ennél csodálatosabban nem is fejeződhetett volna be ez az év.” Messi mögött a tavalyi győztes portugál Cristian Ronaldo (Real Madrid) végzett a képzeletbeli dobogó második helyén, míg Xavi Hernandez (FC Barcelona) lett a harmadik. A voksoláson 147 válogatott szakvezetője és csapatkapitánya vett részt. Messi 1073 pontot kapott, Ronaldo 352-vel lett második, Xavi pedig 196-tal a harmadik. A nőknél a brazil Marta diadalmaskodott, aki karrierje során – rekordot jelentő módon – negyedik alkalommal nyerte el az elismerést. Ezt követően a hivatásos labdarúgók (FIFPro) szavazatai alapján kihirdették az év csapatát: Casillas – Terry, Vidics, Evra, Daniel Alves – Xavi, Iniesta, Gerrard – Cristiano Ronaldo, Torres, Messi. |
Köszöntőjéből kiderült, hogy az estének két fontos üzenete van: ez az este a játékosoké, a modern kor gladiátoraié, akik hétről hétre milliókat ejtenek ámulatba, illetve a futball nemcsak egy sportág, hanem a társadalom és a kultúra meghatározó része, amely fontos szerepet játszik a felnövekvő nemzedék nevelésében.
„Hiszek abban, hogy a labdarúgás segít jobbá tenni a világot – mondta a svájci sportdiplomata. – Éppen ezért nagy örömmel jelenthetem be azt a díjat, melyet idén először adunk át. Az év legszebb góljáért járó elismerés Puskás Ferenc nevét viseli, aki ugyan elment közülünk, de mégis mindenki ismeri, mert klasszis tudása és számos gólja mellett az ő személyisége, embersége példát mutat a fiatalságnak”.
A FIFA első alkalommal nevezett el díjat egy korábbi játékosról. A díjról szóló szerződést Joseph Blatter FIFA-elnök és az Aranycsapat legendás játékosának özvegye írta alá október 20-án a szintén Puskás Ferencről elnevezett felcsúti futballakadémián. A Puskás-díj ötlete az időközben elhunyt Csorba István mérnöktől származik, Blatter szerint három éve keresték meg a FIFA-t az elképzeléssel, amelyet egyértelműen támogatott, de szerzői és névhasználati jogok miatt csak idén sikerült valóra váltani a terveket.
„Hogy miért éppen Puskás? A futballtörténelemben van, aki több gólt szerzett nála, de a FIFA számára a személyiség is rendkívül fontos tényező, mert példaképeket szeretnénk a fiatalok elé állítani – mondta Blatter az október 20-i bejelentés alkalmával. – Puskás pedig példa nélküli tehetsége mellett fantasztikus ember volt a pályán kívül is, azaz a díjjal nemcsak a góljait, hanem a személyiségét és a játékhoz való hozzáállását is elismerjük”.
Ezután a FIFA futballbizottsága, melynek Franz Beckenbauer az elnöke és korábbi világklasszis játékosok a tagjai, összeállított egy tízes listát, amelyre a szurkolók szavazhattak a FIFA hivatalos honlapján. A gálára mind a tíz jelöltet meghívták, de csak a voksoláson győztes találatot hirdették ki, a sorrendet nem.
Az esztétikai élmény mellett a gól fontossága is szempont volt, így legalább élvonalbeli bajnoki találkozón kellett születnie, hogy jelölt lehessen.
A zürichi FIFA-gálán egyenként levetítették a közönségnek a FIFA futballbizottsága által kiválasztott tíz jelölt szépségdíjas találatát, és bár sokan Grafite, a Wolsburg csatárának szépségdíjas találatára tippeltek – amelyet a Bayern München elleni rangadón lőtt, egy nem mindennapos szlalom után, sarokkal –, a díjat végül Cristiano Ronaldo vehette át, mégpedig többek között Puskás Ferencnétől.
„Igazán felemelő érzés volt átélni ezt a mai napot, és különösen örülök, hogy a Real Madrid játékosa kapta meg először a díjat. Nagy megtiszteltetés, hogy felkértek az átadásra, de azt hiszem, a jövőben ezt már nem vállalom el” – nyilatkozott elérzékenyülten az MTI-nek a három éve elhunyt legendás játékos özvegye.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.