Hirdetés

„Pszichológust Szávaynak”

Pszichológusra lenne szüksége Szávay Ágnesnek edzője, Kuhárszky Zoltán szerint. A világranglistán 25. magyar játékos első tétmérkőzésén 6:3, 7:5-re kikapott a brit Anne Keothavongtól a hobarti tenisztornán, ahol az 5. kiemelt volt. „Ezzel a játékkal senkit nem tud megverni, értékelhetetlen volt a teljesítménye, ez még Challenger szinten is kevés.

2009. január 13., 07:002009. január 13., 07:00

A második játszmában 2:5-ről egyenlített, de utána megint képtelen volt pályára ütni a labdát. Teljesen tanácstalannak érzem magam, az edzői pályafutásom alatt még nem kerültem ilyen helyzetbe” – mondta Kuhárszky Zoltán tanítványa elvesztett mérkőzése után. A tréner szerint csak egy pszichológus segíthet Szávayn. „Olyan mélypont ez, amely egy 14 éves gyereknél is ritka. Ági nagyon görcsös, pszichológus kell. Amúgy minden normálisnak tűnt: a Keothavong elleni meccs előtt kétszer „ütöttünk be”. Az elsőnél még jól ment a játék, a másodiknál azonban nem találta el a pályát” – fogalmazott a tenisztréner. Kuhárszky Zoltán hozzátette, sorolhatná a kifogásokat, miszerint Áginak fájt a torka, nem tudott aludni, nagyon fújt a szél, de szerinte ez teljesen felesleges.

Mint ismeretes, Szávay tavaly áprilisban még 13. volt a világranglistán, ám az év során 26 meccset nyert meg, és 25-ször kapott ki, sokszor az első fordulóban búcsúzott. Szávay párosban még javíthatott Hobartban: az orosz Jelena Vesznyina oldalán indult Tasmaniában. A harmadik helyen kiemelt duó az eredeti program szerint a Gisela Dulko, Flavia Pennetta argentin–olasz kettős ellen kezdett ma hajnalban.

A másik hobarti magyar résztvevő, a selejtezőkben rajthoz állt Czink Melinda eddig kellemes meglepetéseket szerzett szurkolóinak: a főtáblára jutva 6:2, 1:6, 7:5 arányban legyőzte az olasz Tathiana Garbint, ezzel bekerült a legjobb 16 közé a 220 ezer dollár összdíjazású keménypályás tenisztornán. A világranglista 100. helyén álló Czink a következő körben a lengyel Urszula Radwanskával találkozik, aki a torna előtt a világranglista 127. helyén állt.

Hírösszefoglaló

 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
2026. március 29., vasárnap

Kórházba került a román szövetségi kapitány

Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.

Kórházba került a román szövetségi kapitány
2026. március 29., vasárnap

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája
Hirdetés
Hirdetés