
Mindegyik mérkőzés döntetlennel zárult a hazai élvonalbeli labdarúgó-bajnokság első fordulójának pénteki és szombati játéknapján: a Kolozsvári CFR Gheorghe Hagi Viitoruljának vendégeként szerzett egy pontot, míg a címvédő Steaua hazai közönsége előtt, a Selymes Tibor edzette Ploiești-i Petrolullal játszott döntetlent.
2015. július 12., 16:272015. július 12., 16:27
Az élvonalban most debütáló Voluntari FC 1-1-es végeredménnyel zárt a vendég Iași ellen, míg a Giurgiui Astra a Chiajnai Concordia ellen ért el 2-2-es döntetlent hazai közönsége előtt.
A fellegváriak számára jól kezdődött a Konstancához közeli Ovidiu településen – a Hagi által építetett 4500 férőhelyes stadionban – rendezett meccs, hiszen három perc leforgása alatt az elmúlt szezon gólkirálya, Gregory Tadé (12. perc), illetve Guima (15.) is eredményes volt. Csakhogy ezt követően Sebastian Colțescu játékvezető egy vitatható büntetőt ítélt meg a Viitorulnak, amelyet Florin Cernat értékesített (33.).
A térfélcserét követően a CFR is tizenegyest reklamált Mitrea kezezésekor, de a sípmester továbbengedte a játékot, hogy aztán az 56. percben ismét a házigazdák számára fújjon be büntetőt. Cernat ebből egyenlített, a hajrában pedig már hiába támadtak a kolozsváriak, a 2-2-es álláson nem tudtak változtatni.
Mirel Rădoi edzői pályafutásának első győzelmét „kereste\" hazai közönsége előtt, de a címvédő Steaua támadójátéka nem volt elég hatékony ahhoz, hogy feltörje a Petrolul védelmét. A gól nélküli döntetlennel zárult találkozót követően a szakvezető ismét jelezte, hogy szüksége van még játékosokra, és elsősorban Tadé az, akire leginkább szükségük lenne.
A CFR gólvágója nem tartja kizártnak, hogy követi barátját, Sulley Munirut a bukaresti piros-kékekhez, bevallása szerint még bármi megtörténhet. „Nem tudom, mi lesz, nem is akarok most semmit mondani. Az ügynököm foglalkozik az üggyel\" – fogalmazott a 28 éves francia játékos, akinek fellegvári csapata – a Petrolullal egyetemben – jelenleg mínusz öt ponttal áll a tabella végén. A két, csődvédelem alatt álló klubot azért büntette meg a sportági szövetség, mert nem teljesítették a Liga 1-es induláshoz szükséges pénzügyi feltételeket.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!