
Fotó: Boda L. Gergely
A Marosvásárhelyi ASA kapufákban bővelkedő, helyenként túlzottan óvatoskodó játékot hozó mérkőzésen szerezte meg első felsőházi pontját az élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban.
2016. március 15., 18:082016. március 15., 18:08
A második forduló hétfő esti, gól nélküli döntetlennel záruló találkozóján a vendég Dinamo az első félidő végéig nem volt túl aktív támadásban, George Ciorceri vezetőedző hazai alakulata veszélyeztetett többet. Cerniauskas kapus viszont a helyén volt, ezért sem N\'Doye, sem Pîrvulescu próbálkozása nem járt sikerrel.
A bukarestiek főleg Rotariu révén jegyezték a helyzeteket, de kapufánál messzebb ők sem jutottak. Még akkor sem, amikor az argentin Gorobsov kiállításával a 79. percben emberelőnybe kerültek, mert a hajrá ziccerei kimaradtak. A pontosztozkodás a fővárosiakat a felsőház összetettjének negyedik helyére taszította, de csak három pont a hátrányuk a listavezető Giurgiui Astrával szemben.
A marosvásárhelyiek már sorozatban negyedik meccsükön nem tudtak gólt szerezni, de Ciorceri szerint javult a játékuk és bebizonyították, hogy versenyképes csapatot alkotnak. Este amúgy bejelentette, hogy „segítőjévé\" választotta Adrian Mutut, aki bár papíron kizárólag játékos marad az alakulatnál, de a továbbiakban másodedzőként is segédkezik az erdélyi alakulatnál. Az edzői pályafutását előkészítő többszörös válogatott csatár amúgy a Dinamo ellen nem lépett pályára. Ciorceri magyarázata alapján a második félidőben cserélte volna be, de nem akarta megtörni az akkora kialakult játékritmust.
Az alsóház második fordulójának zárómeccsén a múlt heti Ligakupa-sikertől megtáltosodott Chiajna 1-0-ra legyőzte a vendég Craiovát, ezért utóbbi nem tudott elszakadni a tabellán őt üldöző Kolozsvári CFR-től. A mezőny végén változatlanul a szezont hat pont levonásával, pénzügyi válságban kezdő Ploiești-i Petrolul kullog, amelyik keddtől Ionel Gane edző irányítása alatt készül. A 44 éves szakember a hétfőn lemondott Constantin Schumachert váltja a kispadon.
A felsőház állása:
1. Astra 2 1 0 1 2-2 29
2. Pandurii 2 1 1 0 3-1 28
3. Steaua 2 1 1 0 3-1 26
4. Dinamo 2 0 2 0 1-1 26
5. Viitorul 2 0 1 1 1-3 24
6. ASA 2 0 1 1 0-2 20
Az alsóház állása:
1. Iași 2 1 0 1 2-3 22
2. Craiova 2 1 0 1 3-1 19
3. CFR* 2 1 1 0 4-2 18
4. Botoșani 2 1 1 0 2-1 17
5. Poli 2 0 2 0 2-2 15
6. Chiajna 2 1 1 0 1-0 13
7. Voluntari 2 0 1 1 1-4 13
8. Petrolul* 2 0 0 2 1-3 4
* A CFR-t 10, a Petrolult 6 pont levonásával büntették
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!