Hirdetés

Polak bedolgozott az olaszoknak

E csoport: Csehország–Olaszország 0-2 Feltűnést keltő 3-0-s győzelemmel rajtolt a világbajnokságon a cseh válogatott, de a csoportkörök végén még nagyobb meglepetést okoztak azzal, hogy a jó kezdés ellenére elestek a további küzdelmektől. Olaszország ugyanis bebizonyította, véletlen volt az amerikaiak elleni botlás, és ismét „olaszosan” túltaktikázva a meccset, kiejtette Nedvedéket.

Gazda Árpád

2006. június 23., 00:002006. június 23., 00:00

Marcello Lippi jól tudta, egy döntetlen is elég csapata továbbjutásához, nem véletlen, hogy a sérült Koller, valamint az eltiltott Lokvenc és Ujfalusi nélkül kiálló csehek kezdtek élénkebben, de irányítójuk, Nedved volt az egyetlen, akiben ötlet is volt. A Juventusban játszó középpályás eleinte Barost kereste labdáival, aztán távoli lövésekkel próbálta bevenni klubtársa hálóját, de Buffon végig a helyén volt. A megsérült Nesta helyére Materazzi állt be, aki tíz perc múlva bebizonyította, vele sem gyenge a Lippi-csapat, sőt. A félidő derekán egy szögletből jövő beadást remek ütemérzékkel fejelt be hét méterről Cech kapujának jobb alsó sarkába, a játékrész egyetlen kapu felületére érkezett olasz próbálkozásaként.
Ráadásul néhány perccel azelőtt a csoport másik meccsén Ghána vezetéshez jutott, úgyhogy nagy bajba kerültek Karel Brückner tanítványai, és a találkozó egyre inkább emlékeztetett az afrikaiak elleni cseh gyötrelemre. Ez Polaknak is korán eszébe jutott, aki néhány másodperccel a szünet előtt ártalmatlan helyzetben sárga lapot érően szabálytalankodott, s mivel korábban már begyűjtött egyet, emberhátrányba juttatta csapattársait. Ghána félidőben pedig továbbra is vezetett, így a cseheken már csak egy vaskos csoda segíthetett a második játékrészben. De a közép-európaiak tíz emberrel semmit sem tudtak mitkezdeni az olasz védelemmel, a sok elrontott passz percről percre gyengítette hitüket. A cseh csoda helyett jött Inzaghi, akinek nagyon feküdt csapata ellentámadásokra kiélezett játéka. Az AC Milan lesipuskása a hajrában először hat méterről az üresen maradt kapu mellé fejelt, négy percre rá azonban már nem kegyelmezett: egy remek kiugratást követően egyedül vezette Cechre a labdát, megtolta balra az elfekvő kapus mellett, és ezúttal nem hibázott. Búcsúzott az első sztárcsapat a világbajnokságról, Csehország pedig a torna után már nem biztos, hogy megőrzi majd második helyét a FIFA-világranglistán.
„Ezen a tornán már második alkalommal kellett emberhátrányban játszanunk egy erős ellenféllel szemben, és ismét szinte lehetetlen volt a helyzetünk. Nagyon sok gond zúdult a nyakunkba, beleértve a saját hibáinkat is” – összegzett keserűen Karel Brückner cseh szövetségi kapitány.

Szakértőnk: Dárdai Pál
Dárdai Pál, a magyar válogatott csapatkapitánya és a Hertha BSC játékosa az olasz játékfelfogás újabb diadalának tekinti a csehek elleni győzelmet, viszont a közép-európaiak kiesését szerinte Nedvedék elsősorban saját maguknak köszönhetik: „Marcello Lippi jól tudta, hogy lépéselőnyben van. Ilyenkor nem kétséges, hogy az olaszok átadják a kezdeményezést ellenfelüknek, megbízható védelmükre alapozva kivárásra játszanak. A csehek szorult helyzetben játszottak, és egy felesleges szabálytalankodás miatt már a félidő előtt elúszott szinte minden esélyük a továbbjutásra. Ilyen csapat ellen, mint az olasz, nem lehet csodát tenni. Csehország saját hibájából vesz búcsút a vb-től. Ghána ellen nagyot rontottak, és az itáliaiak ellen sem mutattak különbet”.

E csoport, 3. forduló: Csehország–Olaszország 0-2 (0-1). Hamburg, 48 ezer néző. Vezette: Archundia (mexikói). Gólszerzők: Materazzi (26.). Kiállítva: Polak (45.). Csehország: Cech – Grygera, Kovac (Heinz, 78.), Rozehnal, Jankulovski – Plasil, Polak, Nedved, Poborsky (Stajner, 46.), Rosicky – Baros (Jarolim, 64.). Olaszország: Buffon – Zambrotta, Cannavaro, Nesta (Materazzi, 17.), Grosso – Camoranesi (Barone, 76.), Pirlo, Perrotta, Gattuso, Totti – Gilardino (Inzaghi, 60.).
Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés