
Pintér Attila a magyar labdarúgó-válogatott új szövetségi kapitánya – jelentette be Csányi Sándor elnök a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) csütörtöki sajtótájékoztatóján.
2013. december 19., 13:382013. december 19., 13:38
A 47 éves edző korábban a Ferencvárossal, az előző idényben pedig a Győrrel nyert bajnoki címet. Az új kapitány megbízatása 2016-ig szól.
Csányi Sándor, az MLSZ elnöke elmondta, több szakemberrel felvették a kapcsolatot a kapitánykeresés során, s tíz fölötti volt a külföldiek száma. A külföldi kapitányok zöme azonban hosszabb időt kért az eredményességre, az elnök szerint ez érthető, mivel az ismerkedésre kell pár hónap. Az MLSZ viszont már az Eb-selejtezőkre olyan válogatottat szeretne, amely számára reális cél a kijutás.
Pintér Attila játékospályafutása:
Ifjúsági Európa-bajnok (1984). 1986 és 1991 között 20 mérkőzésen szerepelt védőként a válogatottban és ezeken három gólt szerzett. Az NB I-ben 224 mérkőzésen játszott és 20 gólt lőtt. Elsősorban a Ferencvárosban futballozott, de megfordult a belga Germinal Beerschot, a szlovákiai Dunaszerdahely, a BVSC, a Vasas, a Rába ETO és a Diósgyőri VTK csapatában is. A Ferencvárossal egyszeres Magyar Kupa-győztes (1991) és kupaezüstérmes (1989), kétszeres bajnoki ezüstérmes (1988-1989, 1990-1990).
„Nagy felelősség, de eredményes szeretnék lenni – mondta székfoglaló beszédében Pintér Attila, aki fegyelmezett játékosokra számít a nemzeti csapatban. – Az edzőknek és a vezetőknek is nagy áldozatokat kell hozni ahhoz, hogy a magyar labdarúgás újra sikeres legyen. Én minden mérkőzésen győzni szeretnék, és azt akarom, hogy a csapatom minden találkozót követően emelt fővel jöhessen le a pályáról. A játékosoknak át kell érezniük, hogy milyen fantasztikus szurkolótábor áll mögöttük, ezek a drukkerek megérdemlik, hogy ne csak részsikereknek örüljenek, hanem annak, hogy például egy Európa-bajnokságra kijussunk. Úgy gondolom, a magyar labdarúgásban rendelkezünk olyan játékosokkal, hogy ezt meg tudjuk valósítani.”
Pintér hangsúlyozta: a magyar futball, így a válogatott is csak abban az esetben lehet sikeres, ha mindenki „egy irányba húz”. „Bizonyítsuk be közösen, hogy nem annak kell hinni, aki idejön és a magyar futballt csak ugródeszkának használja” – tette hozzá.
A válogatott lehetséges összetételével kapcsolatban a szakember elmondta, hogy nála mindenki – így a magyar szakemberekkel kapcsolatban a hollandoktól elszenvedett kudarcot követően kritikát megfogalmazott – Szalai Ádám is tiszta lappal indul, mert a magyar labdarúgásnak minden olyan játékosra szüksége van, aki hasznára lehet a nemzeti csapatnak. Úgy vélte, az első kerethirdetésnél várhatóan több új játékos is szerepel majd, ugyanakkor a korábbi válogatottból is sokakra számít. A szakember a közeljövőben szeretne egy válogatott összetartást is, ahol a taktikai elképzeléseit vázolná a jövőre nézve.
Pintér Attila edzői pályafutása:
Játékosedzőként kezdte szakvezetői munkáját, majd már vezetőedzőként dolgozott Sárváron, Celldömölkön, Pápán, Sopronban (ahol két időszakot is eltöltött), a Ferencvárosnál, a Vasasnál és két időszakban a Győri ETO FC-nél. A Ferencvárossal megnyerte a 2003-2004-es bajnokságot, valamint a Szuperkupát és a 2004-es Magyar Kupa-döntőt. A Sopron csapatával (éppen az FTC ellen) hódította el a 2005-ös Magyar Kupát, a Győri ETO-val pedig az előző idényben végzett az OTP Bank Liga első helyén, és a DVSC-Tevát legyőzve elhódította a Szuperkupát is.
Csak néhány tizenegyes választotta el attól, hogy elmondhassa, egyedüli magyar edzőként három egymást követő évben három különböző klub színeiben nyert Magyar Kupát, de végül a Vasassal alulmaradt a Fehérvár FC-vel szemben, 2006-ban. (2004 Ferencváros, 2005 FC Sopron).
2009-ben bajnoki bronzérmesként csapata, a Győr szerepelhetett az Európa Ligában, ahol kiejtette a szlovákiai Nyitra, a kazah Atariut és a francia Montpellier csapatát.
Pintér várhatóan márciusban egy barátságos mérkőzésen mutatkozik majd be a válogatott kispadján – ezzel kapcsolatban elmondta, hogy a taktikai elemek kielemzéséhez az első egy-két találkozón várhatóan nem topcsapattal találkozik majd az együttes, de azt követően sokkal inkább erős csapatokkal szeretne mérkőzni, mivel csak ezeken az összecsapásokon lehet lemérni, hol tart a válogatott.
Az Eb-selejtezők ősszel kezdődnek – a csoportokat februárban sorsolják –, a 2016-os franciaországi kontinensviadalon már 24 válogatott szerepelhet.
A szakember fizetésével Csányi Sándor nem árult el konkrétumot, csupán annyit, hogy több, mint a hazai klubedzőké, ugyanakkor az MLSZ-szel korábban kapcsolatba került külföldi edzők igényeinek körülbelül a negyven százaléka.
Pintér elődje, Egervári Sándor több mint három év után október 11-én mondott le, miután a csapat 8-1-re kikapott Hollandiában világbajnoki selejtezőn. Egy mérkőzésen Csábi József dirigálta az együttest, amely csoportjában a harmadik helyen végzett, így lemaradt a jövő évi brazíliai vb-ről.
Az 1966. május 7-én Salgótarjánban született Pintér az ötvenedik szövetségi kapitánya a magyar válogatottnak.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.
szóljon hozzá!