2009. március 26., 10:202009. március 26., 10:20
Cserébe az új résztulajdonos döntési kompetenciát kap a taggyűléseken, hozzájut két személyre szóló VIP-belépőhöz, mely a klub összes csapatsportágára érvényes, illetve az egyesület reklámfelületet is biztosít számára az Illovszky Rudolf-stadionban és az együttes honlapján.
A Vasas emellett szurkolói támogatói programot is indít, mellyel a drukkerek tetszőleges összeggel, de minimum 5000 forinttal támogathatják a klubot. Aki április 30-áig legalább 20 000 forintot fizet be, az kombinált bérletet kap ajándékba, továbbá a szezon végén részt vesz azon a sorsoláson, melyen Illovszky Rudolf hagyatékából juthat értékes ajándékokhoz. A május után befizetett 20 000 forintért éves labdarúgóbérletet kapnak a szurkolók, míg 40 000 forint felett kombinált bérlet jár.
Az 1911-ben alapított labdarúgócsapat hatszoros magyar bajnok és négyszeres Magyar Kupa-győztes. Emellett hatszor nyerte meg a Közép-európai Kupát, 1958-ban pedig BEK-elődöntőt játszott. A Vasas jelenleg az NB I negyedik helyén áll.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.