2012. szeptember 12., 08:292012. szeptember 12., 08:29
A pénzügyi fair-play lényege, hogy a klubok költségvetése kiegyensúlyozott legyen, legfeljebb annyit költsenek, amennyi bevételük származik a labdarúgással kapcsolatos tevékenységükből. Az UEFA szerint nem járható út, hogy a csapatok jövőbeni sikerek reményében eladósodnak, és még meg sem szerzett jövedelmekből igyekeznek fenntartani magukat. A kontinentális szövetség tavaly januárban jelentette be, hogy a szabályozás bevezetése fokozatosan, hároméves időszak alatt történik meg.
A legfontosabb elem, a bevételek és a ráfordítások egyensúlyának ellenőrzése a 2012-ben végződő gazdasági évre vonatkozóan lépett életbe. Most, az első hivatalos vizsgálat eredményének nyilvánosságra hozatala után csupán a prémiumok megvonásával büntetik az adós klubokat, ám a tervek szerint a 2013–2014-es szezontól kezdődően a „visszaesőket” már ki is zárhatják a nemzetközi kupasorozatokból.
A hír hallatán Adrian Porumboiu, a Vaslui tulajdonosa kijelentette, az UEFA le van maradva, ugyanis a klub minden adósságát rendezte, majd hozzátette, azért kötött beléjük, mert a „nagyoknak” nem mer nekimenni. Ionuţ Negoiţă, a Bukaresti Dinamo részvényese azt nyilatkozta, ennél sokkal nagyobb tragédia a csapat számára, hogy nem jutottak az Európa Liga csoportkörébe.
Az adósságokról annyit mondott, hogy megvan az ütemterv ezek visszafizetésére, és többet nem kommentálja az ügyet, mert „túl sokat foglalkoznak vele a sajtóban”. Ion Taban, a Rapid ügyvezető elnöke szerint nincs ok az aggodalomra: szeptember 30-áig, az UEFA által előírt határidőig rendezik tartozásaikat, és ezután megkapják a prémiumokat.
A volt belga miniszterelnök, Jean-Luc Dehaene által vezetett könyvvizsgáló testület feketelistáján egyébként egyetlen olyan csapat szerepel, amely idén a Bajnokok Ligája főtábláján érdekelt, mégpedig a spanyol Málaga, de az Európa Liga-címvédő, szintén spanyol Atlético Madrid is igazán nagy névnek számít, akárcsak a portugál Lisszaboni Sporting vagy a török Fenerbahce. A névsorban a legtöbb csapatot Románia adja Bosznia-Hercegovinával „holtversenyben”.
Az UEFA pénzügyi „feketelistáján” szereplő futballklubok: Bukaresti Dinamo, Bukaresti Rapid, FC Vaslui (románok), Orbászvári FK Borac, Szarajevói FK, Zselyeznicsári FK (bosznia-herceghovinaiak), Szófiai CSZKA (bolgár), Hajduk Split, Eszéki NK (horvátok), Atlético Madrid, Málaga (spanyolok), Maccabi Netanya (izraeli), FK Shkendija (macedón), Floriana FC (máltai), FK Buducsnost Podgorica, FK Rudar Pjevlja (montenegrói), Ruch Chorzów (lengyel), Lisszaboni Sporting (portugál), Rubin Kazany (orosz), Belgrádi Partizan, Újvidéki Vojvodina (szerbek), Eskisehirspor, Fenerbahce (törökök).
Norvégia végzett az éremtáblázat élén a 2026-os milánói–cortinai téli olimpián, miután 18 arany-, 12 ezüst- és 11 bronzérmet szerzett, ezzel felülmúlva négy évvel ezelőtti, pekingi rekordját.
Kritikus hangnemben posztolt Novák Károly Eduárd egykori sportminiszter a téli olimpián Romániát képviselő Julia Sauterről. A paralimpiai bajnok szerint a műkorcsolyázó 17. helyezése nem érdemel méltatást.
A Ferencváros 2-1-es vereséget szenvedett a bolgár Ludogorec vendégeként a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjébe jutásért zajló párharc csütörtöki első mérkőzésén Razgradban.
A holland Virgil van Dijk úgy véli, Szoboszlai Dominik veheti majd át a csapatkapitányi karszalagot az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Liverpoolnál.
Még mindig nem épült fel teljesen Gyenes Emánuel szatmárnémeti motorversenyző, aki az idei Dakar-ralin szenvedett súlyos balesetet.
A magyar színekben induló Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei negyedik lett a műkorcsolyázók páros versenyében a milánói téli olimpia hétfői napján, az aranyérmet a japán Miura Riku, Kihara Rjuicsi duó szerezte meg.
Magyarellenességgel és kettős mérce alkalmazásával vádolja a román első osztályú bajnokságot szervező hivatásos ligát (LPF) az FK Csíkszereda.
Spanyol ellenféllel csap össze a Nagyváradi VSK a vízilabda Eurokupa nyolcaddöntőjében, ahol magyar–magyar párharc is lesz. A vízilabda Bajnokok Ligájában összesorsolták a címvédő Ferencvárost az olasz sztárcsapattal.
Sérülésekkel, bizonytalansággal és a visszavonulás gondolatával terhelt időszak után tért vissza a nemzetközi dobogóra Incze Kriszta sepsiszentgyörgyi birkózó.
A magyar labdarúgó-válogatott Ukrajna, Georgia és Észak-Írország csapatával találkozik majd a 2026/2027-es Nemzetek Ligája B divíziójának 2-es csoportjában. Megismerte ellenfeleit Románia válogatottja is.