2007. december 12., 00:002007. december 12., 00:00
Az EAA augusztusban átutalta a MASZ-nak a résztvevõk után járó szállásdíjat, amelyet azonban a rendezõ Debreceni Sportcentrum Kht. nem kapott meg, ugyanis a MASZ és a Debreceni Sportcentrum között nem jött létre egyezség az U23-as Eb rendezésérõl. A szervezõk szerint a MASZ 10 millió forintot követelt a cívisvárostól rendezési jogdíj címén, míg a szövetség állította: a kht. úgy látta el feladatait, hogy ehhez semmiféle megbízást nem kapott a MASZ-tól, miközben az Eb-ért a szövetség a felelõs, nem a kht. Az EAA jelezte, december 14-e után még egyszer átutalja az összeget, de ezúttal már közvetlenül Debrecennek, s késõbb levonja azt a magyar szövetségnek járó támogatásból. A MASZ további szankcióra is számíthat: az EAA elveheti Miskolctól a 2009-es naptáregyeztetõ értekezlet rendezési jogát. „Mivel a mai napig nem sikerült elérni, hogy a MASZ szerzõdést kössön a Debreceni Sportcentrummal, így nem áll módunkban átutalni az említett összeget. Visszaküldjük az európai szövetségnek\" – nyilatkozta Rábold Gusztáv MASZ-elnök. MTI
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.