Hirdetés

Pénz és siker Nagyváradon

Továbbra sem sikerül a gólszerzés a Kolozsvári U futballcsapatának Dorinel Munteanu távozása óta: az új tréner, George Mihali vezetése alatt ismét gól nélküli döntetlent ért el a diákcsapat.

Gazda Árpád

2008. november 03., 00:002008. november 03., 00:00

A Liga 2 nyugati csoportjának 13. fordulójában a csapatot Tordára elkísérő kétszáz szurkoló a mérkőzés végén magyarázatot követelt a trénertől, sokan pedig az edzőcserét javasolták a klub vezetőségének. Sokkal nyugodtabb a hangulat Nagyváradon, ahol a Bihar FC meggyőző játékkal múlta felül a Drobetát, így már csak gólaránya miatt nincs feljutó helyen. „Kezdhetünk egy kicsit álmodozni, a játékosaink megmutatták, hogy van tartásuk, és tudásuk is” – mondta a találkozót követően Mircea Fodor másodedző. Az együttesnél azonban már a mérkőzés előtt örülhettek, a megyei és a városi tanács ugyanis összesen 800 ezer lejes támogatást szavazott meg a nehéz anyagi helyzetben lévő klubnak.

Az U-hoz hasonlóan az Aradi UTA is újabb gól nélküli döntetlent ért el, ám a partiumiak örültek a mérkőzés végén. Déván ugyanis hosszú ideig alárendelt szerepben játszott az élvonalból kiesett együttes, és csak a tizenegyest is hárító Huţan bravúrjainak köszönhetően mentett pontot. „Köszönöm a játékosoknak a hozzáállást egy ilyen zaklatott hét után” – nyilatkozta Ionuţ Chirilă, az aradiak trénere.

A másodosztály kiegyenlített 2 csoportjában a hétvégén a Gyulafehérvár tudott ellépni, de a feljutást jelentő első két hely valamelyikének megszerzésére továbbra is szinte a teljes mezőny versenyben van.

Hírösszefoglaló

 

Liga 2, 2. csoport, 13. forduló: Mioveni-i Dacia–Gyulafehérvári Unirea 0-2 (Foro 13., Costea 65.), Nagyváradi Bihar FC–Turnu Severin-i Drobeta 3-1 (Lukács 58., Ayza 73., C. Bucur 86., ill. Fotescu 75.), Temesvári CFR–Râmnicu Vâlcea-i CSM 1-6 (Stan 1., ill. Câju 9. – 11-esből, C. Dinu 18., 77., Stromajer 63., 71.), Marosvásárhelyi FCM–Aradi ACU 1-1 (Gheju 28., ill. R. Lung 37.), Târgoviştei FCM–Curtea de Argeş-i Internaţional 2-3 (M. Tănase 58., Cotuţ 73., ill. Vezan 11., Murineanu 41., Székely 79.), Lupényi Minerul–Nagyszalontai Liberty 1-0 (Mihalcea 57.), Dévai Mureşul–Aradi UTA 0-0, Petrozsényi Jiul–Aranyosgyéresi Mechel 4-0 (Apetri 20., Antohi 25., Gheţi 73., A. Câmpeanu 74.), Tordai Arieşul–Kolozsvári U 0-0.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
2026. március 29., vasárnap

Kórházba került a román szövetségi kapitány

Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.

Kórházba került a román szövetségi kapitány
2026. március 29., vasárnap

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája
Hirdetés
Hirdetés