Hirdetés

Paraguay csoportelső, hazaszálltak a kivik

•  Fotó: Agerpres

Fotó: Agerpres

Harmadik csoportmeccsén sem talált legyőzőre Új-Zéland válogatottja az F csoportban, ám hiába játszott 0-0-s döntetlent Paraguay ellen csütörtökön, a lanyha iramú, igazi helyzetet csak ritkán hozó mérkőzés lefújása után a dél-amerikaiak örülhettek a továbbjutásnak.

Balogh Levente

2010. június 25., 11:112010. június 25., 11:11

Az elején az első két meccsen két pontot szerző – a szlovákok mellett óriási meglepetésre az olaszokkal is döntetlent játszó –, így a továbbjutás esélyével pályára lépő új-zélandiak nem húzódtak be a saját kapujuk elé, megpróbáltak gólra törni, így már rögtön az elején Smeltz kanyarította rá a labdát a tizenhatos jobb oldaláról, a játékszer azonban jóval a vinkli fölött húzott el.

Az óceániaiak komolyan vették, hogy válogatottjuk második vb-szereplésén tényleg továbbjuthatnak a legjobb tizenhat közé, így egyáltalán nem játszottak alárendelt szerepet, de azért Paraguay is jelezte, hogy nem véletlenül álltak a csoport élén: Caniza távoli bombája kerülte el kevéssel Paston kapujának bal felső sarkát, majd egy bal oldali kontrát követően Valdez lőtte el a labdát keresztbe a kapu előtt.

A dél-amerikaiak ezt követően fokozatosan átvették az irányítást, és egymás után vezették amúgy veszélytelen támadásaikat. Pedig az új-zélandiaknak lett volna nagyobb szükségük a gólra, mivel ekkor már a csoport párhuzamos mérkőzésén Szlovákia megszerezte a vezetést, így ennél az állásnál Salátáék voltak a továbbjutók Paraguay mellett. Ennek ellenére újabb paraguayi helyzeteket jegyezhettek föl a krónikások: ismét Caniza próbálkozott, de lövése a keresztléc fölött zúgott el, majd a tizenhatosba betörő Valdez elől tisztáztak a védők. Mindez azonban nem jelenti azt, hogy vad iramban rohamoztak volna: ennél az állásnál is biztos csoportelsőként jutottak tovább, és ez meg is látszott a játékukon.

A második félidőben talán egy hangyányival agilisabb új-zélandiakat láthatott a közönség, nem sokkal a kezdés után egy baloldali beadást követően Elliotthoz került a labda, aki tizenkilencről durrantott fölé. A túloldalon Cardozo ismételte meg a klub nélküli középpályás teljesítményét, ám a változatosság kedvéért ő szabadrúgásból vágta a lasztit a keresztléc fölé. A paraguayiak ettől ismét vérszemet kaptak, és letámadták a kiviket, de Cardozo nyolc méterről sem volt képes begyötörni a labdát – igaz, előtte a Jabulani lábról lábra pattogott, és közben ott sorakozott előtte szinte a teljes új-zélandi csapat. Santa Cruzék aztán a végére nagyon belejöttek a kapura lövésekbe, de Paston minden ziccerhelyzetben kitűnően helyezkedett. Azért a végére új-zélandi ziccer is maradt, de Smeltz és Wood is kihagyta, így a kivik vereség nélkül, három ponttal, csoportharmadikként csomagolhattak, míg Paraguay csoportelsőként jutott tovább a nyolcaddöntőbe.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 10., péntek

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut

Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut
Hirdetés
2026. április 10., péntek

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének
2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
Hirdetés
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
Hirdetés
Hirdetés